Nem kellene vesződni fehérgalléros ügyekkel a bíróságokon, nem lenne téma az áfacsalás, nyugodtan alhatnának a korrupt gazemberek, minden politikus és állami cégvezető zsebre vághatná a tízmilliós prémiumát, mindehhez Ákos írhatná az aláfestő zenét, az országos rongyrázásról pedig Andy Vajna gondoskodhatna – ha törvényes lenne végre a korrupció. Mong Attila heti lapszemléje.
Romániában mertek bátrak lenni, itt az ideje, hogy a pár hónapig még mindenképpen kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz végre komolyan elgondolkozzon a szomszédos orszáh tapasztalatainak átvételén. Bukarestben pár ezren tiltakoznak ugyan az ellen, hogy – mint a múlt héten hírül adtuk – lényegében legalizálták a korrupciót, vagyis biankó mentességet adtak parlamenti képviselőknek, szenátoroknak és jogászaiknak az ilyen típusú vádak alól, de azért mégiscsak az történik, hogy az élet jelentősen leegyszerűsödött. És egyszerűbb lenne mindannyiunknak Magyarországon is.
Szolgálati közlemény: kicsiben, de nagy ambíciókkal indult el az Átlátszó rádiós kiadása a Soundcloud közösségi portálon, napi e-mail hírlevelünk audió változatával. Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére, a Napi Mutyimondóra sem. Kattints ide!
Nem lenne például kérdés, hogy hol lenne a helyük az olyan bajkeverőknek, mint Horváth András, akinek a lakásán a múlt héten – mint a szép 50-es években – hajnali házkutatást tartottak, miután meggyanúsították személyes adattal való visszaélés miatt. Nem ágálhatna akkor a Transparency International, nem kellene ócska trükkökkel megakadályozni, hogy legyen vizsgálóbizottság a NAV-botrány ügyében, nem kellene átlátszó érvekkel védeni a mundér becsületét, nem kellene dugdosni a számvevőszéki jelentéseket, amelyekből kiderül, Horváthnak igaza lehet, akit nem kellene személyében hitelteleníteni, mert az ügy egyszerűen nem lenne ügy. Ha törvényes lenne a korrupció.
Szolgálati közlemény 2. Elindult az Átlátszó rezsiharca, te is támogathatod!
Mentesülne az ország egy halom, hosszú éveken át tartó pertől, amelyekkel csak a gond van. Most éppen visszafelé sült el az az igyekezet, ahogyan több fehérgalléros, korrupciós ügyben áthelyeztek tárgyalásokat különböző bíróságokra. Kiderült, hogy a lázas ügyáthelyezgetés az Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésekbe is ütközik, így hiába tették át a Hagyó-pert Kecskemétre, a volt budapesti főpolgármester-helyettes másfél éve zajló BKV-s perét kényetelenek voltak visszaküldeni Budapestre. És elölről kezdeni. Valószínűleg ugyanez a sors vár a sukorói kaszinómutyi ügyére is. Minderre egyáltalán nem lenne szükség, ha törvényes lenne a korrupció.
Örülhetnének a fehérgallérosok is, vagy azok, akiket különböző csip-csup ügyekben meggyanúsítgatnak, hírbe hoznak. A MOL-vezér nyugodtan alhatna, nem lenne rajta az Interpol körözési listáján, amihez állítólag egy magyar miniszter – vajon melyik – még gratulált is. Nem bukott volna meg holmi mutyista napelemtender miatt az LMP pénztárnoka, minden fideszes képviselő bátran zugírnokoskodhatna, és a Gyermekrák Alapítvány drága igazgatóját sem vegzálnák videós újságírók azért, mert a gyermekmentő autójával száguldozik városszerte, fittyet hányva a közlekedési szabályokra, buszsávokra, sőt még a villamossínekre is, pont úgy, ahogyan láthatólag a szervezete pénzügyeit is intézi. Nem tűnne fel senkinek sem, hogy – mint a Vizoviczki-céghálózathoz hasonlatos birodalmaknak – mindenhol lennének beépített emberei a rendőrségtől a politikán át egészen az ÁNTSZ-ig. Nem lenne téma, hogy egy államtitkár állami pénzen újítja fel az ismerősei lovardáját, és az sem tűnne fel senkinek, hogy a szentendrei önkormányzat elengedi a félmilliárdos tartozását egy helyi vállalkozónak, aki jelenleg a városi projektiroda vezetőjeként, közalkalmazottként dolgozik. És persze simán lehetne kézzel írott számlával is 2,5 milliárd forintnyi áfát elcsalni. Ha törvényes lenne a korrupció, ez a sok szép magyar ember nyugodtan élhetné az életét.
Az állam foglyul ejtése teljesen természetes volna, egy ország örülne, hogy a fideszes képviselők lelépési pénzét nem érinti a 98 százalékos különadó, hogy kerül, amibe kerül, államosítják a tankönyvpiacot, hogy sarzsihoz juthassanak a csókosok, államosítják a mérnökök piacát, hogy ott is mindenki az államtól függjön, a jobbos tulajdonosok kezére játsszák a kereskedelmi rádiós és tévés piacot, állami pénzen hizlalják a lakájmédiát, végre minden pályázatot – és nem csak a trafikost – testre lehetne szabni, mindehhez Ákos írná az aláfestő zenét, és az országos rongyrázást Andy Vajna rendezné csokiszökőkúttal.
Ja, és nem lenne Heti Mutyimondó sem, ha törvényes lenne a korrupció.
További érdekes olvasnivaló itthonról és külföldről:
Átláthatóság, oknyomozás
Még az is titkos, hogy hányszor kapott engedélyt a TEK titkos adatgyűjtésre. Egy országgyűlési képviselő szerette volna legalább a nagyságrendet megtudni, mondván, a miniszteri határozatok minősített adatnak számítanak, de azok száma nem lehet titkos, sőt közérdekű adatról van szó. Az illetékes miniszter ezt is elutasította.
A Bors érdekes dokumentumokat közöl. Ezek szerint Stadler az Orbán családnak is tartozik: a börtönben ülő egykori vállalkozó 21 milliárdos adósságot felhalmozó cégének hitelezői között van Orbán Viktor édesapjának és öccsének kft.-je is.
A Mérték jogerősen pert nyert a közmédiarendszer egyik legsötétebb, legátláthatatlanabb szervezete, a Közszolgálati Költségvetési Tanács ellen.
Egy év próbaidővel megúszta, de bűnösnek mondta ki a bíróság személyes adattal való visszaélés miatt Keller László szocialista politikust, aki még 2004-ben egyes Somogy megyei vadászatokkal kapcsolatban kutakodott, hogy megtudja, fizettek-e a vadászatért a politikában, gazdasági életben közismert személyek.
A leghíresebb amerikai oknyomozó műsor, a 60 minutes csinált egy olyan riportot az NSA-ról, hogy most mindenki rajtuk röhög. Évtizedek alatt felépített renomé megy a levesbe.
Az OffshoreLeaks legújabb sztorija a New York Timesban a Cook szigetek rejtélyéről.
Egy érdekes, hosszab videó a perui korrupcióról.
Az EUObserver arról ír, hogy alig egytucatnyi cég irányítja az euróválságot. A cikket a 444 foglalta össze.
Fehérgallérosok
A jegybank eljárást indított egy gyanús álbrókercég ellen, amelynek logóját két, egyenként valóban tőkeerős amerikai cégtől lopták, majd gyúrták össze, ügynökei pedig rendszeresen azt hazudták, hogy az amerikaiak budapesti fióktelepeként működnek. Egy másik brókercég vezetőjét már le is tartóztatták csalás gyanújával: az ügyfelek nagyobb összegeket utaltak a felügyeleti engedéllyel nem rendelkező cégnek, amely a banki kamatnál jóval kedvezőbb, garantált hozamot ígért.
Az Index írta meg, hogy Budapest több terét is megszállták a parkolójegystiklire szakosodott csoportok, amelyeknek napi több tízezer forint bevételük is lehet.
A CBA egyik tulajdonosa a Magyar Nemzetben magyarázta, hogy mennyire nem érintett a cég az áfacsalásokban.
Felszámolnak egy nem egészen három éve létrehozott társaságot, amely egy év alatt 11 milliárd forint árbevételt ért el, majd eltűnt. A felszámolást a NAV kezdeményezte, de minden a cseh adóhatóság megkeresésével kezdődött.
Finnországban korrupció? Jé, olyan is van: nyomoznak egy rendőrfőnök ellen.
Bulgáriában eltűnt egy korábbi parlamenti képviselő, akit pénzmosással gyanúsítanak.
Útadócsalás miatt őrizetbe vettek Görögországban egy volt közlekedési minisztert, aki pár éve kampányt vezetett a görögök autózási moráljának és szokásainak javításáért. Ugyanott egy egykori, immár őrizetben lévő közbeszerzési vezető megígérte, hogy visszafizeti a külföldi számláján dekkoló dollármilliókat, amit kenőpénz gyanánt kapott egy védelmi ügylet után. Szép tőle, hogy nem költötte el.
A volt francia elnök, Nicolas Sarkozy egyik cimborája ellen vizsgálódnak korrupciós ügyletek miatt.
A kongói elnök egymillió fontot költött olyan ruhákra, amiket legfeljebb egyszer vett föl.
Az eddigi legmagasabb, 29 millió dolláros bírságot szabtak ki egy korrupt orosz tisztviselőre.
A 10 legkorruptabb mexikói toplistája.
14 év börtönbüntetést kapott az a kínai tisztviselő, aki szexvideó-botrányba keveredett. Nemcsak szexelt, kenőpénzt is átvett.
Közeleg a téli olimpia ideje Szocsiban, Putyin jófiút játszik: megkegyelmezett a több mint 10 éve börtönben sínylődő ellenfelének, a milliárdos Hodorkovszkij olajmágnásnak.
Egy furcsa korrupciós ügy az Aeroflotnál, ahol szakszervezeti vezetőket vádolnak.
Indiában két évvel azután, hogy korrupcióellenes tömegtüntetések voltak, végre felállítottak egy antikorrupciós testületet.
Törökországban kiterjedt antikorrupciós nyomozás zajlik, már 52 embert vettek őrizetbe, köztük a központi bank vezetőjét is. Az ellenzék lemondásra szólítja fel a kormányt, az ügyészek azt mondják, miniszterekig is eljuthat a vizsgálat.
Az AC Milan válogatott középpályása, Gennaro Gattuso ellen a bundabotrányban betöltött szerepe miatt indult vizsgálat.
Izraelben a tel-avivi vízművek 22 vezetőjét tartóztatták le egy kenőpénzbotrányban.
Antikorrupciós harc
Elutasította Magyarország kérelmét az Európai Bizottság, így jövőre nem alkalmazható a fordított áfafizetés a cukoriparban. A döntés formai okokból történt, a kormány nem adja föl.
Egy nemzetközi blogon a magyar Fizettem.hu kenőpénzfigyelő portálról lehet olvasni.
Egy nemzetközi felmérés szerint a fejlődő országok 10 év alatt ezer milliárd dollárt veszítettek korrupt ügyletek miatt.
A Transparency International arról ír, van-e üzletileg értelme az antikorrupciós küzdelemnek, és hogy a szegénység leküzdése ellen a legjobb módszer a korrupció elleni harc.
Itt egy jó kis infografika, hogy mely országok a kárvalottjai az illegális pénzmozgásoknak. A toplistán Szerbia és Lengyelország.
Korrupcióellenes karikatúrák egy nemzetközi versenyről.
Mong Attila
Legfrissebb kommentek