Újra elküldtük a százmilliós állami támogatásokat elnyert szakszervezeteknek a kormányzat apanázzsal való elszámolásra vonatkozó adatigénylésünket, talán most élnek a lehetőséggel, és inkább a demokratikus nyilvánosság, mintsem az azt szűkíteni próbáló politika oldalára állnak.

Fontos mellék-hadszíntere az információszabadságért folyó harcnak a civil- és társadalmi szervezetek közpénz-költéseinek átláthatósága. (A pártoké kivétel, az főhadszíntér.) Erre vonatkozó megkereséseink elég felemás eredményt hoztak eddig. A CÖKA és a daganatos.hu alapítvány legalább meghívott minket, hogy elmagyarázza, miért nem tartozik a nyilvánosságra, pontosan mire is ment el az a temérdek pénz. A szakszervezetek ennél rafináltabb kommunikációs eszközt használnak: a „ha nem válaszolunk, biztos leállnak” stratégiájával próbálják megoldani a problémát.

A munka ünnepénél jobb alkalom nem is lehetett volna bejelenteni három szakszervezeti konföderáció: az MSZOSZ, a SZEF és az Autonómok őszre tervezett egyesülését. A szakszervezeti érdekvédelem pozíciói vészesen meggyengültek az utóbbi években, vitathatatlanul szükség van az újratervezésre. Elég, ha arra gondolunk, milyen kevés ellenállást kellett leküzdenie a kormányzatnak az új Munka Törvénykönyvének elfogadtatásakor, vagy, hogy milyen gyámoltalanra sikeredett például legutóbb a PDSZ március 15-ével meghirdetett sztrájkja. Talán még ennél is inkább mutatja az érdekképviseletek válságát a nagyobbik, amúgy MSZP-közelinek tartott pedagógus-szakszervezet, a PSZ működése a lassan két éve tartó permanens oktatásügyi katasztrófahelyzet közepette. A kezdetben még kormányellenes rendezvényeken is fellépő Galló Istvánné, a PSZ elnöke, mára a béke barátjává szelídült – igaz, az általa vezetett szakszervezet eddig is csak egyszer jutott el egy rövid ideig tartó sztrájkkészültségig. Mára azonban sztrájkbizottság helyett szakértői bizottság egyeztet a nemrég megkötött megállapodás részleteiről. ( „ […] 2013. június 30-ig kényszernyugdíjazásra pedagógus-munkakörben nem kerülhet sor.” – mondja többek között a paktum. Hogy, hogy nem, van, ahol mégis elküldik a nyugdíjas pedagógusokat.) Mára mindenesetre a rivális PDSZ egyedül maradt a kormánnyal szemben a porondon.

De úgy látszik, a PDSZ-nek ez a lassan bohózatba forduló sztrájkfenyegetése is elegendő volt ahhoz, hogy mozgásba lendüljön a kormány régi barátja, Gaskó István, a Liga szakszervezeti szövetség elnöke: még április elején békéltető tárgyalásokat kezdeményezett a felek között. Viszont a szervezett dolgozóknak is kedveskedett valamivel a munka ünnepén: bejelentette, hogy megfigyeléseik szerint a másfél évvel ezelőtt elfogadott új Munka Törvénykönyve számos ponton sérti a munkavállalók jogait és érdekeiket. Sőt, egyeztetést is kezdeményezett, hogy a parlament ősszel módosíthassa mintegy 250 ponton a jogszabályt ezen hibák orvoslása érdekében. Így jövő január elsején már új, munkavállaló-barát törvényre ébredhet a szervezett munkásság.

Némileg magyarázza talán a szakszervezetek kissé felemás lojalitását az a nem jelentéktelen támogatás, amit közvetlenül a kormánytól kaptak különböző jogcímeken: a Liga Szakszervezetek – ennek tagja a hepciáskodó PDSZ – például az elmúlt bő egy évben összesen 200 milliót kapott tanulmányírásra, konferenciaszervezésre, egyebekre. Százmillió forinttal stafírozta ki a nemzeti együttműködés jegyében a kormány a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát, a SZEF- et is – a SZEF tagszervezete a Galló Istvánné vezette PSZ, de jutott 125 millió az MSZOSZ-nek is. Mondhatnánk, ősszel tehát mintegy 220 milliónyi kormányzati támogatás egyesül.

Önmagában természetesen semmi baj nincs azzal, hogy az állam (is) finanszírozza az érdekvédelmi szervezetek működését. Az már kicsit problémás, ha ezt nem normatív módon, hanem egyedi döntésekkel teszi. Súlyosbítja a helyzetet, ha eközben a szakszervezetek feltűnően lojálisak az állammal. Az pedig végképp aláássa a független érdekvédelembe vetett bizalmat, ha nem hajlandók elszámolni az államtól kapott százmilliókkal. Tételesen, „bizonylati szintig menően” – ahogy a derék Cser-Palkovics képviselő törvényjavaslatában indokolta, miért is lenne szükséges gátat szabni ennek a nyakló nélküli adatnyilvánosságnak.

Hogy egy polgármester-képviselő miért tart az általa vezetett szervezet teljes átláthatóságától, azt az elmúlt évek gyakorlatából nagyjából tudjuk. Sokan szeretnék viszont hinni, hogy a szakszervezetek többsége, az más kategória. Ám ha nincs tételes elszámolás az utolsó forinttal is, ha nem lesz transzparens az államtól kapott támogatás elköltése, ugyan miben különbözik az adott szakszervezet például a békemenetes CÖKÁ-tól, vagy bármilyen más, kormányközeli pórázon vezetgetett álcivil szervezettől. A magunk részéről a mai nappal újra elküldtük az érintett szakszervezeteknek a kormányzat apanázzsal való elszámolásra vonatkozó adatigénylésünket, illetve most először megkerestük a hamarosan egyesülő Szakszervezetek Együttműködési Fórumát is. Hátha most élnek a lehetőséggel, és inkább a demokratikus nyilvánosság, mintsem az azt szűkíteni próbáló politika oldalára állnak.

Fotó: innen.