Katonák és civilek töltenek akár éveket is úgy Afganisztánban, hogy a szigorú szűrőn keresztül a táborokba dolgozni engedett afgán civileken kívül egyetlen helyivel nem találkoznak, nem beszélnek. A táborok közt kiépített légihidak profin működnek, ha az érintettek éppen nem légi járművel közlekednek, akkor a már említett páncélozott járművek izolálják őket az afgán valóságtól. Ez egy tökéletes, zárt rendszer, néhány kiválasztott részére biztosított átjárási pontokkal, akik jobbára valamelyik titkosszolgálat nyílt vagy fedett emberei.
Emlékeim szerint 2006. augusztusában röppentek fel az első hírek a magyar katonák újabb típusú afganisztáni szerepvállalásáról nemzetközi haderők (ISAF) mellett az úgynevezett PRT-ben (tartományi újjáépítési csoport). Mivel többször jártam azt megelőzően Afganisztánban, és mindig saját szervezésben, nem katonai védőernyő alatt, kicsit kétkedve figyeltem az új projekttel kapcsolatos híreket. Ennek a kétkedésnek hangot is adtam egy 2006. augusztus 25-én a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikámban. A cikk sajnos eltűnt az azóta irányt váltott lap archívumából, az MNO még megemlékezik róla.
"Szerény javaslat egy igazán elcseszett projecthez
Egy nagy dirrel-dúrral beharangozott, de gyorsan elfelejtett konferencia után gyanúsan nagy a csend Magyarország újabb Afganisztáni szerepvállalása körül. Talán ez még mindig jobb, mint a korábbi szokványos titkolózás, majd a felröppenő, egymásnak ellentmondó kormányzati nyilatkozatok. Jelenleg annyit lehet tudni, hogy a kivonuló holland kontingenstől átvesszük az egyik észak-afganisztáni tartomány katonai felügyeletét, és a misszió keretében civil szakemberek is részt vesznek a tartomány újjáépítésében, beleértve a közigazgatás kiépítését is. A határidőkről már egyre kevesebbet tudunk. A katonák állítólag már ősszel kiutaznak, előkészítve a terepet, az állítólag a jövő tavasszal kiküldendő, máig ismeretlen összetételű, feladatú civil résztvevőknek.
Bevállalós nép a miénk, ami eddig a híradások szerint lejött, megkapunk egy kiürített tábort az afgán kősivatag közepén, és miután hős katonáink megerősítették a bázist, a portyázó civil szakértői gárda ki-kicsap demokráciát építeni a közeli vályogkunyhók és agyagerődök közé – persze szigorú biztonsági előírások betartása mellett – és
Afganisztán: Mi marad az afgán légierőből az ISAF kivonulása után? from atlatszo.hu on Vimeo.
Egyáltalán belegondolt ebben az országban valaki, valójában mire vállalkoztunk? Vagy minden mindegy alapon ennyire nyalnunk kell a NATO-nak hogy nyilvánvalóan hülyét kell magunkból csinálni, hogy komolyan vegyenek? Ugyan hány megfelelő ember rejlik széles-e hazában, aki alkalmas lehet Afganisztánban a helyi közigazgatás bármiféle értelmezésére? Vagy komolyan gondolták, hogy odaállít egy egyébként itthon nagy tapasztalattal rendelkező, vakmerő csinovnyik a szakállas, mákgubó bizniszben utazó, többnyire írni és olvasni nem tudó hadurakhoz, és elmagyarázza a modern közigazgatás alapjait? És milyen nyelven? Hány pastu vagy üzbég, esetleg perzsa alapszókinccsel rendelkező közigazgatási szakembert tudunk hadrendbe állítani? Főleg olyat, aki valamennyire jártas az iszlám kultúrában is? Vagy az előbbiek hiányában hány jogi szókinccsel rendelkező tolmácsot?
Persze, a tapasztalatokból nincs hiány, hiszen jártak már kint katonáink a területen. Akik jobbára rohamkocsiból, vagy páncélozott harci szállítójárműből, esetleg helikopterből szemlélhették a gyönyörű afgán tájat, mindhárom közeg kiválóan alkalmas az egyszerű emberekkel való kapcsolatteremtésre. Talán csak a Kabulban rendészeti feladatokat ellátó katonák ismerhetik valamennyire a valóságos közeget, de mindenki tudja, hogy a fegyver és az egyenruha általában csendőrpertuval párosul a pórnép felé.
Az újjáépítési projecttel kapcsolatban a török kormány által kiküldött kurd vendégmunkások tanulságos története mélyen él bennem. Néhány éve, amikor volt szerencsém a térségben járni, a Kabultól tíz kilométerre lévő katonai tábor mellett nem várt meg a taxi, amikor a magyar egészségügyi alakulatnál vendégeskedtem egy délután. Az egyik katonalány csak a tábor kapuig mert kikísérni sötétedés után, mert félt, hogy az egyenruha miatt a mesterlövészek leszedik. Jobb híján stoppolni kezdtem a sötétben, rövidesen lefékezett mellettem egy busz. Mint kiderült, kurd munkások utaztak Kabulba, akik egy óvodát építettek valahol északon. Három hónapig dolgoztak rajta, majd ünnepélyesen átadták. Másnap reggelre felrobbantotta valaki. Nem tálibok voltak. A török-kurd kontingens erre megsértődött, és úgy döntöttek, hazarepülnek. A következő feladat egy iskola felhúzása lett volna.
Afganisztán: Colonel Saffi bizakodó from atlatszo.hu on Vimeo.
Volna egy szerény javaslatom annak, aki ezt az ökörséget kitalálta: menjen el terepgyakorlatra személyesen, inkognitóban, mint Mátyás király, és nézzen körül egy kicsit. Gyakorlati tanácsokkal is szolgálhatok: a legközelebbi afgán nagykövetség Bécsben, az egyetem mellett, repjegyrendelés az Ariana.comról, interneten. Nyugi, nem vágnak át senkit, az afgán légitársaság tisztviselői Isztambulban, az Atatürk reptéren, a kettes pult mellett rendben átadják a bankkártyával előre kifizetett, kézzel is kitöltött jegyet. A kabuli reptéri transzferrel már vigyázni kell, a vérmesebb taxisok ugyanis megkéselhetik a vitatkozni merő külföldit. Kabulban könnyen lehet szállodát találni, és a város széléről iránytaxik indulnak az ország minden tájára, északra is. Ha az illető már épségben eljutott a magyar katonai tábor közelébe, akkor megnyugodhat, ugyanis a kormányzati portálon a következő olvasható: "A misszióban olyan felderítő robotrepülőgépeket is felhasználnak majd, amelyek a táborhely környékét vagy a biztosítani kívánt terület megfigyelését fogják segíteni a levegőből. Szekeres Imre hangsúlyozta, ezek a képességek nagyon erős személyes védelmet is biztosítanak."
A cikk megírása és a honvédség afganisztáni PRT szerepvállalása óta eltelt kicsivel több, mint hat év. A kint tevékenykedő magyar haderő körül rendszeresen haknizik a hazai sajtó, jórészt sikerekről tudósítva, miközben hidegzuhanyként éri a közvéleményt a háborúskodó műfajba szükségszerűen bekódolt sajnálatos halálesetek híre.
Vajon mi az afgán valóság? Értelmezhető-e egy ország páncélozott Toyoták, harcjárművek golyóálló ablakai mögül nézve? Értelmezhető-e zavaros úton megszerzett, gyakran ellenőrizhetetlen információkra támaszkodó, irányítottan kommunikáló titkosszolgálati jelentések alapján? Egyáltalán milyen jogi felhatalmazás alapján működnek kint a nemzetközi haderők? A nemzetközi jog szerint háborús övezetnek számít-e most Afganisztán? (A válasz erre egyértelműen nem.) Akkor melyik állam joga vonatkozik a haderő katonáira? A kiküldő államé? Az adott tábort vezető országé? Az afgán joghatóság miért nem terjed ki rájuk?
Akárhány válságövezetben fordultam meg ezidáig, az egyik első jelenség amivel találkoztam, az irányított paráztatás volt a kihelyezett nemzetközi megfigyelők, ENSZ alkalmazottak, vagy kitelepített nemzetközi haderők részéről. Az óvatosságra intés egyrészt érthető, hiszen ez is a feladatukhoz tartozik, de több mint szembeötlő egy-két helyen a valós veszély eltúlzása. Ennek az egyik oka szerény véleményem szerint, hogy minél veszélyesebbnek állítanak be egy térséget, annál jobban fog a ceruza a fizetési papírokon a veszélyességi pótlék rubrikában.
A másik ok, hogy a hivatalnokok, katonák erre szocializálódtak, mint ahogy a rendőrök és az ügyészek – és a nagy tiszteletű büntetőbírók - egy része majdnem mindenkiben bűnözőt lát, a kémelhárítók része majdnem mindenkiben kémet, így a katonaság sem létezhet valós vagy vélt ellenségkép nélkül. Ezért inkább ráhúzzák a nem ajánlott, veszélyes övezet kitételt minden lehetséges helyszínre, helyzetre egy válságövezetben, még ha nem indokolt akkor is, biztos ami biztos. Ez az attitűd nyilvánvalóan elzárkózással jár a valós helyi viszonyoktól, és természetesen az információáramlás blokkolásával is.
Mi lesz hátramaradt afgán szövetségeseinkkel a kivonulás után? from atlatszo.hu on Vimeo.
A több mint két hét afganisztáni tartózkodás jó részét katonai táborokban, katonák közt töltöttük. A legmegdöbbentőbb felismerés – az egyik pozitív döbbenet a magyar haderő profizmusa, a hazai viszonyokat ismerve még élesebb a kontraszt – az a párhuzamos valóság, amelyet a nemzetközi haderő kiépített magának. Katonák és civilek töltenek akár éveket is úgy Afganisztánban, hogy a szigorú szűrőn keresztül a táborokba dolgozni engedett afgán civileken kívül egyetlen helyivel nem találkoznak, nem beszélnek. A táborok közt kiépített légihidak profin működnek, ha az érintettek éppen nem légi járművel közlekednek, akkor a már említett páncélozott járművek izolálják őket az afgán valóságtól. Ez egy tökéletes, zárt rendszer, néhány kiválasztott részére biztosított átjárási pontokkal, akik jobbára valamelyik titkosszolgálat nyílt vagy fedett emberei.
Persze szükségszerűen folynak tárgyalások a nemzetközi afgán kormányzati tényezőkkel, helyi potentátokkal, méghozzá úgy, hogy a nemzetközi részről tárgyaló fél jobbára golyóálló mellényben, kommandós kísérettel feszít. Cikk és video sorozatunk célja, hogy bemutassa mennyire működőképes, önmaga létének bizonyításán kívül egyáltalán bármi más értelemmel rendelkezik-e ez az alternatív valóság, az afgán Mátrix.
Bodolai László
Afganisztáni riportok:
Mi marad az afgán légierőből az ISAF kivonulása után?
Mi lesz hátramaradt afgán szövetségeseinkkel a kivonulás után?
Legfrissebb kommentek