Azzal kell szembesülnöm, hogy amikor az Átlátszó Oknyomozó Újságíró Központ szeretné megtudni, hogy az MTVA mennyit fizetett ki Kovács Ákosnak háromszázhúsz rádiós szignálért, akkor a közhivatal megtagadja az adatszolgáltatást, Ákos pedig úgy hallgat, mintha a karthauzi rendbe lépve némasági fogadalmat tett volna.

Ákos kulturális teljesítményének megitélése folyamatos nézeteltérések tárgya az ismeretségi körömben. Sokan gondoljuk úgy, hogy az egyetlen és csodálatos Ákos-dalszöveggenerátor végérvényesen leleplezte a kenetteljes semmitmondás lángoló oszlopként fölénk magasodó táltosát, míg akadnak olyanok is, akik védelmükbe veszik Kossuth-díjastúl és bosszú népéstűl, ők ugyanis nem póznak, hanem egyfajta küldetésnek látják törekvését a zenei igényességre meg a tartalmas és érdemi közlésre. Bár nem tartozom közéjük, azt azért be kell vallanom, hogy Ákosnak Orwell korszakos regényére, az 1984-re való vissza-visszatérő hivatkozását magam is rokonszenves civilizációs gesztusként tartottam számon.

Orwell pokoli világában az állam totális ellenőrzést gyakorol a polgárok fölött. Végeláthatatlan háborúk, értelmetlen szabályok, teljes mentális kontroll és végletes kiszolgáltatottság - 1984-ben erre redukálódik az emberi létezés. Az orwelli rémálomban az Igazság-minisztérium hazugságokkal foglalkozik, a Béke-minisztérium hadászattal, a Szeretet-minisztérium kínzással, a Bőség-minisztérium pedig éheztetéssel. Ennek a sötét utópiának az aktualitása mellett Ákos alig fél éve tett újra hitet, amikor a rendszer koszorús költőjeként legutóbbi albumának a 2084 címet adta. Az 1984 című lemezt még bonanzás korszakában jelentette meg.

Magam is osztozom Ákos félelmeiben. Borzadva látom, hogy mekkora hatalom összpontosul néhány tucat cégvezető és politikus kezében, miközben a technika fejlődése mára elképesztő lehetőségeket teremtett a társadalom megfigyelésére és manipulálására. Eközben a közéleti viták egyre kevésbé szólnak az állam ellenőrzéséről vagy a politikusok elszámoltatásáról, de egyre inkább a modern marketing eszközeit felhasználva a politikai riválisok démonizálásáról és az arctalan terroristák elleni folyamatos harcról. Nem csak nálunk, hanem Eurázsia-, Keletázsia- és Óceánia-szerte mindenütt.

Ezek után most azzal kell szembesülnöm, hogy amikor az Átlátszó Oknyomozó Újságíró Központ szeretné megtudni, hogy az MTVA mennyit fizetett ki Kovács Ákosnak háromszázhúsz rádiós szignálért, akkor a közhivatal megtagadja az adatszolgáltatást, Ákos pedig úgy hallgat, mintha a karthauzi rendbe lépve némasági fogadalmat tett volna. Ha a Nagy Testvért MTVA-nak hívják és adóforintokból rendel szignálokat, akkor az Orwell-életműre hivatkozva parádézó Kovács Ákos hirtelen elveszti szolidaritását a kiszolgáltatott és eszköztelen adórabszolgák iránt, és szemérmesen asszisztál a cinikus állításhoz, mely szerint semmi közünk ahhoz, hogy az MTVA mire és mennyit költ a pénzünkből. Jogai ugyanis itt már csak a Nagy Testvérnek és üzleti partnerének, Kovács Ákosnak vannak.

A közrádiók új szignáljai miatt pereljük az MTVA-t

Az MTVA újfent megtagadta a közérdekű adatigénylésünket, ezúttal a közrádiók új szignáljaival kapcsolatban. A zenei darabok szerzőjét, Kovács Ákost is megkerestük, hogy segítsen, azonban több megkeresésünkre sem válaszolt, így bepereljük a közmédiumok felügyeleti szervét. Tovább a teljes cikkre.

Ha Ákos egy önreflexív zenész, akkor a következő munkája már az Állatfarmról fog szólni, és a szöveggenerátort se kell izzítania többé, elég lesz ennyi: "Négy láb jó, két láb rossz." Vagy fordítva, attól függően, hogy Ákos épp négylábúaknak ad el lemezt, vagy kétlábúaktól kap megrendelést.

Puzsér Róbert

Fotó: innen.