Házi használatú szélhámosok, különbejáratú vádlottak, strómanok, szörfös barátnők, dekoratőr feleségek és gimis cimborák – ha ők nem lennének, szürke és unalmas lenne a korrupció Magyarországon. Köszönjük meg nekik, hogy vannak, és segítik a főkolomposokat ebben az embert próbáló feladatban. Mong Attila heti lapszemléje.
Fotó: MTI
Drasztikusan emelkedő számú rákos megbetegedésekről és szörnyű születési rendellenességekről számol be több Falludzsában készített riport is, melyek az iraki háborúban használt amerikai fegyvereket teszik felelőssé az esetekért. A leghosszabb és legdurvább csatamezőnek számító és a fehérfoszforos bevetésekről is elhíresült városban fennálló egészségügyi helyzetről készült beszámolók szegényített uránium használatát feltételezik. A témában a hadsereg természetesen nem az átláthatóság oldalán áll.
Simicskó István sportért felelős államtitkár közleményben tudatta: tájékozódik az olimpiai jutalmak kifizetésével kapcsolatban – miután az Átlátszó nagy nehezen kiperelte, és így végre nyilvánosságra került, hogy pontosan ki és mennyit kapott. Csakhogy az elszámolást ő maga fogadta el 2013 júliusában.
Március 4-i dátummal a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség engedélyt adott a benyújtott, a Római-partra tervezett mobil gát hatásait vizsgáló Környezeti Hatástanulmány-ra (KHT). Könnyen lehet, hogy ezzel elhárult a legfontosabb akadály a partra tervezett védmű megvalósításának útjából. Közreadjuk a környezetvédelmi engedélyt.
Egy 37 milliós és egy 131,7 milliós megbízást kapott télen az 5. kerülettől az Absolute Occasion Kft. A vállalkozás egy olyan rendezvényszervezéssel foglalkozó cégcsoporthoz tartozik, mely 2010 előtt és után is sok állami megrendelést kapott. A belvárosi közbeszerzés ár-érték aránya nem tűnik megnyugtatónak.
Ukrán újságírók folyamatosan dolgozzák fel a volt ukrán miniszterelnök, Viktor Janukovics tóparti rezidenciáján talált dokumentumokat. Ezúttal Janukovics biztonsági főnökének jegyzetfüzetei kerültek elő, amelyből kiderül, hogyan építették fel Janukovics védelmét, milyen rázósak voltak a menekülés előtti utolsó napok, és hogy ki szeretett volna leginkább személyesen találkozni a miniszterelnökkel.
kép: yanukovichleaks.org
Néha jóformán csak a szerencsén múlik, hogy a jogosítvány megszerzésekor a forgalmi vizsgán kell-e kenőpénzt fizetni a vizsgabiztosnak, akár jól vezetünk, akár nem. Az autópálya-építés során a kereskedők által visszaosztott pénz miatt jócskán megugorhat egy kilométer út ára, ha pedig munkaügyi bírság esetén fellebbezünk, nem árt, ha olyan jogászt találunk, aki hajlandó megdolgozni a pénzéért. A Fizettem.hu-ra beérkezett bejelentésekből válogattunk.
A Krím orosz megszállásának első pillanatától az ultranacionalista Szvoboda (Szabadság) párt és a szélsőjobboldali, javában futballhuligánokból és militaristákból álló Právi Szektor (Jobb Szektor) általános mozgósításra szólította fel az ukrán társadalmat és felhívta azokat a támogatóit, akik legálisan tartott lőfegyverrel rendelkeznek, hogy két napi hideg élelemmel és a fegyverükkel felszerelkezve jelentkezzenek az ország különböző, jórészt nyugatukrajnai nagyvárosokban található toborzási pontoknál.
A Krím-félsziget hétvégi orosz megszállásával egy időben maszkos fegyveresek törtek be a térség fővárosában, Szimferopolban működő független médiaközpontba. Nagyjából harminc, felségjelzés nélküli katonai ruhába öltözött maszkos férfi betörte a több irodának otthont adó Információs és Újságíró Központ (IPC) épületének ablakát és bejáratát. Az egyenruhások lefoglalták a Krími Oknyomozó Újságíró Központ irodáját, de az ott dolgozóknak sikerült kimenekíteniük a dokumentumaik és eszközeik egy részét, a honlapjukat pedig továbbra is frissítik.
Van a lopásnak, csalásnak, hivatali visszaélésnek, vesztegetésnek, korrupciónak az a szférája, ami előtt csak szótlanul állunk, legfeljebb a pofánk szakad le. Magyarország ebben a kategóriában is erős, íme, az elmúlt hét termése alapján néhány győzelmi esélyes. Mong Attila heti lapszemléje.
Legfrissebb kommentek