Talán emlékszünk még arra az áprilisi tragédiára, mely során több százan haltak meg Bangladesben, mikor összeomlott a többek közt a Benettonnak és a Mangonak is ruhákat gyártó nyolc emeletes üzem. A korrupt üzletember tulajdonában álló, engedély nélkül kibővített Rana Plaza egyike volt annak a mintegy 4500 gyárnak az országban, mely a fejlett világ divatigényeit szolgálja ki.

A világ legalacsonyabb fizetéseiből élő 3,5 millió ruhaipari munkás legnagyobb részét nők teszik ki és jellemző a gyerekmunka is. A napi pár száz forintos fizetésekért cserébe rabszolgaságra hajazó körülmények között dolgozó szegények által előállított ruhákkal vannak tele Ausztráliától Európán át Kanadáig a fast fashion márkák polcai. A minél olcsóbban minél több vásárlás igényét kiszolgáló boltok szándékosan keresik azokat a gyártókat, melyek alacsony munkakörülményekre és az alkalmazottak emberfeletti teljesítményére építve hajlandóak előállítani a hamar tönkremenő divatholmikat.

Ebből következően nem a tavaszi volt az első tragédia a bangladesi ruhagyárakban: több esetben gyulladtak ki üzemek, melyekben a dolgozók bennégtek - vagy azért, mert az ablakra szerelt rácsok miatt nem tudtak elmenekülni, vagy azért, mert egyszerűen bezárták őket. Az országban, ahol nincs transzparencia, a nyugati munkavédelmi előírások ismeretlenek, ahol életkörülményekről beszélni és szakszervezetekhez csatlakozni tiltott, ott a dolgozókat könnyű fizikai és lelki terrorban tartani. A kevés morális tőkével rendelkező márkáknak ez azonban nem jelent gondot.

Banglades exportcikkeinek 75%-át teszi ki a ruhagyártás, mely 2020-ra vélhetően megháromszorozódik, ezzel várhatóan Kínát is maga mögé utasítja. A Journeyman Pictures filmje a divatvilág táplálkozási láncának legmélyét tárja fel nekünk. Nekünk, akik fogyasztási "igényeinkkel" ennek a pokolnak a kohóit fűtjük.