Robbanásszerű üzleti növekedés és menedzserré átváltozó tulajdonosok: ez a két folyamat írja le azt a különös fejlődést, ami a Közgép-cég Elios Zrt-vel és a céget alapító két fiatalemberrel történt az elmúlt négy évben.
2009 tavaszán egyszerre négy kft-t is alapított Tiborcz István és barátja, Erdei Bálint. Némi cikk-cakk után, 2009 őszén, mind a négy cég (az ES Water, ES Gas, ES Light és az ES Audit) beolvadt az ES Holding Zrt-be. A holdingot 2009 nyarán alapították, és abban felerészben a Tiborcz-család korábban elsősorban temetkezéssel foglalkozó cége, az ES Hungary Kft., felerészben pedig az Erdei Bálinthoz köthető B & L Estates Kft. volt a tulajdonos. A cégvezetők továbbra is az induló kft-k aláírói: Erdei Bálint és Tiborcz István. A holding 2009-ben 8,4 millió forint árbevétel mellett 2 millió forintos adózott eredményt ér el.
A rákövetkező évben fordulat következik be a cég életében: 16 millió forintért többségi részesedét szerez a Közgép energetikai cége, az E-OS Energiakereskedő Zrt, és két új kisebbségi tulajdonos is bevásárolja magát az ekkor E-OS Innovatív nevet felvevő zrt-be. (A két E-OS-cég közt több nagyságrendnyi különbség van: a vevő, a többségében fideszes vezetésű önkormányzatok körében rendkívül sikeres E-OS Energiakereskedő Zrt a 2010-es évet 12 milliárd fölötti bevétellel, és 118 millió adózott eredménnyel zárta.) A cég vezetésébe bekerül Áfra Barnabás, az E-OS Energiakereskedő egyik vezetője. Az igazán drámai változás azonban az üzletmenetben következik be: az árbevétel például az első évben 8 millióról 686 millióra nő, azaz megnyolcvanszorozódik. A cég adózott eredménye is az ötvenszeresére, csaknem 100 millió forintra nő. Ilyen az, ha Orbán Viktor legkedvesebb magyar cége valakinek a hóna alá nyúl. (Mészáros Lőrinc cége ugyanebben az időben ugyanilyen mértékű ugrást hajtott végre.)
A bevétel növekedése a következő két évben rendületlenül folytatódik: 2011-ben már 2,7 milliárd, tavaly pedig 3 milliárd forint feletti volt a nettó árbevétel. Az E-OS Innovatív Zrt. bekerült abba a vállalati körbe, amelyik nem tud nem nyerni közbeszerzésen – két legismertebb projektje, az újszilvási és a szegedi a zavaros és kétségekkel kísért közbeszerzések iskolapéldája. Viszont a két projekt együtt önmagában is egymilliárd fölött árbevételt jelentett. (Ugyanakkor az Átlátszó Oktatás információi szerint a szegedi projekt utóélete nem problémamentes – tegnap megerősített hírek szerint valóban uniós eljárás folyik a beruházással kapcsolatban.)
De a két év alatt háromszázszorosára ugró bevétellel meg a különös közbeszerzésekkel még nincs vége az E-OS Innovatív Zrt. – egy nemrégi névváltozatás óta Elios Zrt. - körüli furcsaságoknak.
2011-ben – az E-OS 2012 február 28-i közgyűlésének jegyzőkönyve szerint - a részvények 22 százalékát még egy Biskelor Enterprises Limited nevű ciprusi offshore cég birtokolta. A Biskelor a közgyűlési határozat szerint meg is kapta a rá eső 22 millió forint osztalékot. Egy évvel később azonban már egy Green Universe Kft. nevű cégé a részvények 22 százaléka, amire most már 44 milliót fizet az E-Os Innovatív. A semmiből felbukkanó Green Universé-nek nincs múltja, 2012 nyarán alapították 500 ezer forint törzstőkével. Vezetője nem mondható szakmai befektetőnek: egyéb vállalkozásainak nincs köze a megújuló energiaiparhoz. Ezek a vállalkozások amúgy sem abban a nagyságrendben mozognak, ahol a Közgép cégei, azaz most már az Elios is – pláne nem abban a nagyságrendben, ahol valaki bevásárolhatná magát egy Közgép-cégbe. Pénzügyi befektetőnek sem mondható a cég: a Green Universé-nek ugyanis semmije nincs, csak 22 millió forint készpénze - ezzel szemben viszont éppen 22 millió rövid lejáratú kötelezettsége áll fenn. Vélhetőleg ez a 22 millió forint egyszerű kölcsön.
A milliárdos forgalmú Elios-ban részesedést szerző Green Universe ügyvezetője maga sem tűnik egy vagyonos embernek: állandó lakcíme egy Váci úti lakótelepi lakás 4. emeletén van, és információink szerint Pénzes Attila ténylegesen is itt él. Viszont a Green Universe székhelye nem ide, az ügyvezető-tulajdonos lakcímére van bejegyezve, ami – néhány speciális esetet leszámítva - elég szokatlan az ilyen egyszemélyes kft-k esetében. A cég székhelye az Andrássy út 17. I/8 alatt található – ez pedig a Lehoczky és Muszka Ügyvédi Iroda címe. Dr. Muszka Sándor nem először fordul elő az E-OS-történetben: 2007 és 2009 között ő volt a kézbesítési megbízottja annak a Valentine Group nevű cégnek, amelyik viszont tulajdonosa volt Erdei Bálint cégének, a B & L Estates Kft-nek, amelyik viszont épp ebben az időben volt tulajdonosa az E-OS egyik előcégének, az ES Gas Kft-nek.
Összegezve: 2012 decemberében 22 százalékos részesedést szerez a Közgép egyik milliárdos forgalmú cégében egy 500 ezer forint törzstőkéjű, nem sokkal korábban alapított kft, amelyiknek mindössze 22 millió készpénze és 22 millió tartozása van. Viszont az utolsó pillanatban szerzett részesedés alapján néhány héttel később 44 millió osztalékot kap. A cég egyébként az addigi offshore tulajdonos részesedését vásárolta meg, és az egyik vezérigazgató korábbi ügyvéd partnerének a címére van bejegyezve. Némileg hasonló tulajdonosi összefüggéseket talált a napi.hu a másik kisebbségi tulajdonos, a Green Investment Kft. és a másik vezérigazgató, Tiborcz István között: a cégadatok alapján ebben az esetben is úgy néz ki, ahelyett, hogy a cégalapító Tiborcz maga szerezne újra részesedést az Eliosban, más jut hozzá ehhez a rendkívül jövedelmező részvénypaketthez. Most már csak az a kérdés, mi értelme lehet annak, hogy a Közgép-cégek fantasztikus sikertörténetéből nem Orbán Viktor veje és annak barátja, hanem két ismeretlen kisbefektető húz busás hasznot?
A cégadatokat az Opten szolgáltatta.
Ha tetszett ez az írás, csatlakozz az atlatszo.hu facebook-csoportjához!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CC Licensz: Nevezd meg! - Így add tovább! CC BY-SA 2.5
Az utolsó 100 komment: