A meteorológiai alapadatok az állam nehezen megszerzett tulajdonát képezik, azokból magánhasznot ne lehessen szerezni – mondja az államtitkár. Alapvető tévedés: az adóforintokból létrehozott közérdekű adat a miénk, azon ne állami szervek üljenek, hanem használjuk azokat fel a lehető leghatékonyabban – mondjuk mi.

 Illés Zoltán környezetügyi államtitkár csütörtöki rádióinterjújában a tervezett meteorológiai törvény koncepcióját ismertetve lényegében bejelentette a meteorológiai alapadatok piacának államosítását, egyben növelni javasolja a meteorológiai szolgálat működése állami finanszírozásának arányát. Ez az intézkedés annyiban illik az eddigi államosítási sorba (pl. mobilfizetés, tankönyvpiac, a hulladékgyűjtés koordinációja), hogy itt is a rövidtávú állami piac- és bevételszerzés látszik a domináns szempontnak. Mindenképpen mérföldkő azonban abból a szempontból, hogy a javaslat az információszabadságot és a szólásszabadságot is korlátozza. Előbbit az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által kezelt alapadatok kiadásának tilalmával, utóbbit pedig azzal, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának persze szintén részét képező gazdasági célú kommunikációból a meteorológiai elemzések és előrejelzések készítése és közzététele tilos lenne a magánvállalkozások számára. Ehhez elég nyomós érvek kellenének, amiknek viszont mi a nyomát sem látjuk:

„Az időjárás-előrejelzés monopólium, nagyon szűk ugyanis az a kör, amely az időjárási adatokat pontosan mérni, értékelni, elemezni tudja, prognosztizálni tud belőle. Hatalmas műszaki felszerelés, számítógépes kapacitás, műholdas rendszerek szükségesek mindehhez, a pontos információ óriási érték.” Ez természetesen igaz, azonban önmagában nem érv semmire: a magas belépési korlát miatt fennálló természetes monopóliumot jogi eszközökkel megerősíteni részben felesleges, ahol meg amúgy lehetne verseny (az alapadatokat elemezni tudó meteorológusokat meg tudja fizetni a piac is), ott kifejezetten káros, mert a szolgáltatás szintje ezzel hosszú távon bizonyosan romlik.

„Azokat a visszás helyzeteket is igyekszik kiküszöbölni a törvény, hogy a megszerzett adatok alapján a másod-, harmad-, sokadik közlés az elemzéseket eladhassa és magánhasznot termelhessen belőle. A magántársaságok ugyanis nem rendelkeznek saját mérőhálózattal, hiszen ennek hatalmasak a költségei.” Nem világos, hogy ez a helyzet önmagában attól visszás-e az államtitkár szerint, hogy magánhaszon keletkezik, vagy amiatt is, hogy az így keletkezett elemzések megbízhatatlanok. Az utóbbin az OMSZ alapadatainak hozzáférhetősége éppen hogy segítene, a magánhaszon megszerzése pedig mindaddig, amíg az a közérdeket nem veszélyezteti, meg egyenesen kívánatosnak tűnik, minthogy az természetesen gazdasági növekedést és adóbevételeket generál. Ennél is nagyobb kérdés, hogy hogyan lehetne monopolizálni az elemzések készítésének és eladásának a jogát: ha közzéteszi valaki a blogján vagy elmondja egy tévéműsorban, hogy szerinte szép idő lesz, akkor megbírságolják? Hol a határ az elemzés és az időjóslás között?

„[A] világ meteorológiai szolgálatai nemzetközi szervezetekbe tömörülnek. Magyarország is egymilliárd forint körüli összeget fizet éves tagdíjként egyetlen ilyen szervezetben való részvételért.” Ez, illetve a mérőhálózat üzemeltetésének magas költsége kifejezetten arra lenne érv, hogy ezeket a költségeket megossza az állam a piaci szereplőkkel.

Megoszthatná ugyanis, mint ahogy ezt tette ténylegesen eddig is. A közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény ráadásul éppen most teremtette meg a keretet arra, hogy az egyszerű, a KiMitTudon is megtehető közérdekű adatigénylésnél jóval szorosabb együttműködést, magasabb szintű állami szolgáltatást feltételező adatátadások kiszámítható rend szerint működjenek. Az uniós irányelvből átvett koncepció e törvény rendszerében arra épül, hogy például egy meteorológiai magáncég ugyan a hajára kenhetné a tizenöt napos határidővel közérdekű adatigénylésre ingyenesen kiadott hőmérsékleti és légnyomásadatokat, viszont átláthatóan és diszkriminációmentesen, az előállítás költségeinél öt százalékkal nem nagyobb díjért folyamatos hozzáférést kapna ugyanezen adatokhoz. Egy ilyen rendszer magyar viszonyok között akkor is előrelépés lenne, ha az átlátszó amúgy sokkal jobban örülne annak, ha az üzleti értékkel bíró állami adatvagyon minél nagyobb része lenne online hozzáférhető (ami még mindig nem zárná ki az üzleti felhasználás díjhoz kötését). A törvény azonban üres, mint egy kagylóhéj: a még ki nem hirdetett végrehajtási rendelet mondja majd meg, hogy mely területekre kötelező azt alkalmazni, és aligha lesz köztük olyan, ahol ma működő piac hasznosítja az állami adatvagyont.

A meteorológiai adatokat mindenesetre már ki is húzhatjuk a listáról, pedig ez igazából nem lesz jó ám senkinek. Az OMSZ szabadul ugyan a konkurenciától, amikor az előrejelzéseit adja el, azonban az adatait nem értékesíti, így egy másik piacot elveszít. Egy komoly magánvállalkozás ehhez képest az előrejelzéshez szükséges adatokat máshonnan, például külföldről is megszerezheti, s ha mégis készít elemzéseket, azokat alighanem közzé is tudja majd tenni, legfeljebb ezt nem magyar domainen teszi. A tilalmak azonban nyilván így is átalakítják a meteorológiai előrejelzések piacát, a piacon lévő – a szolgáltatásuk fejlesztésébe eddig tőkét fektető – magánvállalkozások mellett elsősorban a várható időjárásra kíváncsi adófizetőket sújtva. Nem elég ugyanis, hogy csak a met.hu-ról származó elemzéseket olvashatja mostantól, hanem ezentúl nagyobb mértékben kell majd magát a szervezetet is finanszíroznia.

Fontos lépés, amikor felismeri az állam, hogy az általa kezelt (de persze egyáltalán nem az állami szerv által tulajdonolt) adat kiemelkedően értékes. Még fontosabb lépés lenne ugyanakkor, hogy ezt az adatot ezzel a lendülettel ne próbálja meg elzárni a fiók mélyére, ugyanis annak célja – pláne, ha sok-sok közpénzből jött létre – az, hogy használják.

(A kép forrása Pauline Kortmann Froschwetter című animációs filmje.)