Hangos szomszédok, elromlott villanyóra, kórházi kezelés, megbundázott uniós pályázat, lefizetendő ügyfelek: a korrupció a hétköznapok számos területén jelentkezik. A fizettem.hu-ra beérkezett bejelentésekből szemezgettünk.
Zavarja a szomszéd? Az önkormányzat segít!
Néhány évvel ezelőtt Csongrád megyében egy önkormányzati bérlakásban élő bejelentőnek meggyűlt a baja a szomszédaival: hangos zene, disznóvágás az udvaron, postaláda-rongálás. Több alkalommal is megkereste az önkormányzatot és az ingatlankezelőt, hogy tegyenek valamit, de a hatóságok nem reagáltak. Egy alkalommal azonban a bejelentőt felhívták az önkormányzattól, hogy tudnak a problémáról és tudnak segíteni. A személyes találkozás során kiderült, hogy a jogszabályok kötik az önkormányzat kezét, de nem hivatalosan el lehet intézni a dolgot, ehhez meg kell kenni egy hivatalnokot, de nem lesz olcsó. Az önkormányzati dolgozó 200 ezer forintot kért az ügyintézésért, amelyet a bejelentő kérésére kettévettek: a felét megkapta előre, a másik felét pedig a dolog elintézése utánra ígérte a panaszos. Át is adta a pénz felét, azonban pár telefonhíváson kívül, amelyben hitegették, hogy intézik a dolgot, de nem egyszerű, nem történt semmi. A bejelentő sajnálja, hogy gyakorlatilag meglopták az önkormányzat alkalmazottai, ráadásul eredménytelenül. Azóta inkább elköltözött családjával egy másik lakásba.
A bejelentő költözése után vette észre, hogy az előző lakó megmágnesezte a villanyórát, az tönkrement és az új lakók jóval többet fizettek az áramért, mint amennyit használtak. Az Elmű honlapján talált szakembert kihívták és közölte, hogy mindenképpen büntetésre számíthatnak a szolgáltatótól. Jobban járnak, ha vesznek tőle 40 ezer forintért egy olyan műszert, amelyet a villanyóra mellé kell bedugni és harmadolja a fogyasztást, illetve wattonként 70 forintért vissza is tekertetik vele az órát. A bejelentő felháborodott ezen és a hivatalos utat választotta. A fél évig tartó procedúra után (levelezés, személyes tárgyalás, igazságügyi szakértő vélemény) az Elmű igazat adott az ügyfélnek. Akkor is leginkább azért, mert a leszerelt és bevizsgált mérőóra az Elmű raktárában annyira összeroncsolódott, hogy egy újabb szakértői vizsgálatra alkalmatlan volt.
Jóindulatú daganat miatt kellett befeküdnie egy sokat kritizált állami kórházba a bejelentőnek. Elmondása szerint mind az orvosok, mind az ápolók kifogástalanul bántak vele, kiváló ellátást kapott. Távozása napján 20 ezer forintot akart adni a főorvosnak, aki azt nem fogadta el. Az orvos érdeklődésére a páciens mesélt családja nehéz anyagi és szociális helyzetéről, de ennek ellenére szerette volna átadni a hálapénzt. Enyhe erőszakoskodás után az orvos eltette a pénzt. A bejelentő azért ragaszkodott ehhez, mert úgy véli, az egészségügyi dolgozók fizetése nincs arányban az általuk elvégzett munkával. Ugyanakkor lelkiismeret-furdalása is lett, hogy maga is egy olyan rendszer részesévé vált a paraszolvencia erőltetésével, amely az összes orvost és ápolónőt korruptnak állítja be.
2013 tavaszán egy egyesület vásárolt volna a bejelentő cégétől, uniós vidékfejlesztési támogatásból, 2,5 millió forintért különféle eszközöket. Ennek az lett volna a feltétele, hogy a bejelentő cége nettó 16 millió forint értékben importáljon az állami egyesület részére egyéb eszközöket, minimális haszonnal, valamint az összesen bruttó 23,5 millió forintból 2 milliót vissza kellett volna fizetni, így már nem lett volna értelme az üzletnek.
Egy másik eset során, szintén ettől a cégtől egy fővárosi beruházással kapcsolatban kértek árajánlatot. A tényleges munka értéke kb. 1,5 millió forint volt, de 8 millióról kellett beadni ajánlatot, azért, hogy 5,5 millió forintot vissza lehessen adni az ügyintézőnek. A csúszópénz összegét később leszállították 2 millióra, de a bejelentő így is nemet mondott. Annak ellenére, hogy úgy véli: kenőpénz nélkül ma nem lehet semmilyen komolyabb üzletet összehozni Magyarországon.
1996-ban magas technológiai színvonallal jellemezhető szektorban dolgozott a bejelentő, egy multinacionális cég alkalmazottjaként, magyar képviselőként. Elmondása szerint a munkaadója elvárta tőle, hogy korrumpálja a vásárlókat. Ő ezt nem volt hajlandó megtenni. Ezt hivatalosan nem nehezményezhették neki, mivel a cég központja az Egyesült Államokban van és a korrupció ott szigorúan tilos. A bejelentő helyett végül egy külföldről ideutazó munkatársa vette át a lefizető szerepét.
Azóta már saját vállalkozása van, de rendszeresen kap nem céges e-mail címről érkező megkereséseket, amelyekről rövid idő alatt kiderül, hogy 25-30 százalékos csúszópénzzel operáló, néhány százezer eurós projektek. Ezeket sosem vállalja el, mert nem korrumpál.
Elindult a kenőpénz-figyelő oldalunk nyilvános tesztidőszaka, várjuk a további kenőpénzes történeteket!
Legfrissebb kommentek