Szavazz ránk a Goldenblogon

HTML doboz

Kövess minket!

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr

elofizetok.png

Atlatszo.hu a facebookon

Hirdetés

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Atlatszo.hu

Legfrissebb kommentek

Ténytár

  • loader.gif
  • loader.gif

Google hirdetés

Egyiptom: Nem külföldinek való vidék

„Bajban vagyok.” – mondja a telefonba Ester Meermaan kollégám és a hangjából tudtam, hogy nem viccel. „Itt áll előttem egy fegyveres, civil ruhás fazon, a kamerámat követeli és a mobilomat. Azt mondja, hogy menjek vele.” „Hol vagy?”- kérdezem, de nem tudom meg az utca nevét. A vonal megszakad. Jászberényi Sándor helyszíni riportja.

meerman.JPG

Az elmúlt fél évben nem volt olyan utcai harc, tüntetés, melyet ne együtt tudósítottunk volna Ester-rel. Bátor nő. Ez alatt az idő alatt jó párszor lőttek ránk mindenféle fegyverrel, az elmúlt hetekben éleslőszerrel is, de ez nem vette el a kedvét az utcai tudósításoktól.

Hallottam a hangján, hogy rémült. Ha ő megijedt, akkor tényleg komoly gond lehet. Gondolkodás nélkül vettem az ingemet és indultam a belvárosba. Ennyi közös szívás után az a minimum, hogy lecsukatom magamat vele együtt. Tisztában voltam vele, hogy annyi előnyöm van vele szemben, hogy akkreditált újságíró vagyok Kairóban, magyarul van kormányzati sajtókártyám. Ez a legtöbb esetben joly joker volt az önjelölt rendőröknél, a rendőröknél és katonáknál. Eddig. Az elmúlt pár hétben drasztikus változások történtek Egyiptomban.

Az Abdel Fatáh Ál Sziszi vezette hadsereg teljes mértékben átvette a hatalmat az állami média felett, az ellenzéki adókat, többek között az Ál-Dzsázírá egyiptomi adását pedig blokkolta. Ez lenne a kisebb baj. A nagyobb az, hogy az állami televíziós adókból ömlik a külföldi ellenes propaganda – gyakorlatilag azt sugallják a nézőknek, hogy minden külföldi kém. Különösen az újságírók. Bevett nézet, hogy a nyugati sajtó képviselői mindannyian a Muzulmán Testvériség bérencei.

Az emberek pedig el is hiszik ezt a hülyeséget. A változást pedig mindannyian érezzük a bőrünkön. A kedvenc kávézómban, ahová az elmúlt három évben nem nagyon volt nap, hogy nem mentem le kávézni, a főpincér megkért, hogy hátul üljek le a sötétben, mert fél, hogy mit fognak mondani az emberek. „Habibi vagy Iszkander, de ezek ilyen idők.” – mondta. Nem nyugtatott meg.

Az akkreditált újságírók a belbiztonsági szolgálat látogatásairól számolnak be. Ezt általában este 9 után a kijárási tilalom beállta után teszik meg, amikor tutira otthon van az ember. Amióta az Al-Ahram (az egyik legnagyobb egyiptomi napilap – JS) egy munkatársát gondolkodás nélkül agyonlőtte éjjel a hadsereg, mindenki kétszer is meggondolja, hogy kimegy-e éjjel az utcára, pedig sajtókártyával elvileg szabad. A sötét ugyanis jó kifogás arra, hogy nem látták, hogy az ember külföldi.

Egyiptom: négy óra ölés

Szerdán hat ember halt meg kvázi előttem, tocsogtam a vérben a mohandeseen-i szükségkórházban. Egy idő után az ember persze megszokja a vért, a hiányzó agyú embereket, hogy üvöltenek a sebesültek a fájdalomtól, amíg el nem ájulnak. A halott gyerekekkel van még némi probléma, a mellbe lőtt tízévesekkel. Nézed, nézed, az apja, vagy valaki, aki behozza, megáll, hogy le tudd fotózni. Bőgni akkor kezd, amikor a gyereket letakarják nejlonzsákkal, imaszőnyeggel, bármivel, amivel le lehet takarni. Tovább a teljes cikkre. 

Szóval, kilenc után csöngetnek, átkutatják az ember lakását gyanús dolgok után kutatva, majd ha nem találnak semmit, elkobozzák a gázmaszkját, golyóálló mellényét. Jobb esetben nem viszik be elbeszélgetésre, rosszabb esetben igen. Az azonban biztos, hogy nem akarják, hogy az újságírók kimenjenek a tömegtüntetésekre. Védőfelszerelés nélkül pedig nagyon kevesen rizikózzák meg a dolgot. Egy 9-es golyóért a combodban nem fog fizetni extrát a kiadód. Jobb esetben a biztosító kifizeti a kórházi költségeidet – már, ha van biztosításod. Ha nincs, több ezer eurót fogsz bukni és sanszos, hogy vádat is emelnek ellened. A legjobb, ami történhet, hogy kiutasítanak az országból.

A reptéren, kormányzati közlések szerint halomban állnak az újságíróktól elkobzott „fegyverek”. Ez a golyóálló mellényeket és a gázmaszkokat jelenti. Többek között ezért nem tudta Ester sem behozatni a mellényét. Egyidőben kezdtük el a crowdfundingot, neki hamarabb összejött a dolog: egy holland cég felajánlotta, hogy küld egy teljes felszerelést a számára. A jelenlegi felállás szerint azonban erősen kétséges, hogy eljut-e hozzá.

Dobjunk össze egy golyóálló mellényt Jászberényinek!

Jászberényi Sándor kollégánk, Egyiptomban élő szabadúszó újságíró támogatási felhívással fordul az Átlátszó olvasóihoz: „Megunt gázmaszkját, sisakját, golyóálló mellényét adományozza nekem, vagy támogassa az atlatszo.hu-t, hogy egy rendes 7.62-es mellényt vásároljanak! Most tényleg égető szükség lenne arra a mellényre, mert a kollégák Kairóban nem tudják kölcsönadni a sajátjukat. Használják.” Tovább a teljes cikkre.

A taxiban ülve végig telefonálok, sokadszorra érem el. „Egy boltban állok, a Mohamed Mahmúd utcában. Odakint nagy tömeg gyűlt össze és meg akarnak verni.”- mondja.

„Mi van a rendőrökkel?” – kérdezem.

„Be akarnak vinni és megvédeni a tömegtől.”

„Mivel vádolnak?”

„Hogy lefotóztam a belügyminisztérium épületét. De ez nem igaz, több tömbbel voltam távolabb attól az utcától.”

A vonal megszakad. A Tahrír tér újra közlekedhető, ezért egészen a Mohamed Mahmúd utca bejáratáig tudom vitetni magamat a taxissal. Végig rohanok az utcán, melynek falait még azoknak a mártíroknak az arcképei színesítik, akik 2011-ben haltak meg a rendőrség- és a hadsereg ellen tüntetve. Az egyiptomiak nagy része azonban gyorsan felejt: jelenleg az éleslőszerrel néhány nap alatt több, mint ezer embert meggyilkoló karhatalom képviselői a nemzeti hősök. A nép pedig önbíráskodással fejezi ki szeretetét.

Estert nem találom sehol. Telefonálok, de nem veszi fel. A legrosszabbra gondolok és a huréja bárból elindítom a vészforgatókönyvet.

Még a Ramszisz téri csatánál egyeztünk meg egymással, hogy kontaktokat cserélünk, arra az esetre, ha valamelyikünket letartóztatják vagy lelövik.

Ő egy, a holland követségen dolgozó nő és egy holland rádió főszerkesztőjének a számát adta meg – én a magyar konzulét és Bodoky Tamásét. Ennyi a vészforgatókönyv. Telefonálunk és reménykedünk. Ha az embert tényleg beviszik valamelyik őrsre, borítékolhatja a verést. Főleg, ha összezárják az iszlamistákkal.

A Magyar Követségre valamint a követség munkatársaira azonban egy rossz szava nem lehet az embernek. Kairóban már híre van annak, hogy a mi kis koszos országunk senkit nem hagy hátra. És ez tényleg nem vicc.

Körbetelefonálom Hollandiát, többen felhívnak mert Esteer kiírta a twitterr-e, hogy segítséget kér. Egy órán keresztül beszélek követségi munkatársakkal, szerkesztőkkel. Végül elérem Estert. „Elvették az útlevelem fénymásolatát, leírták hol lakom és elmentek. Nem koboztak el semmit.” – mondja a telefonba és mindannyian megnyugszunk. Járhatott volna sokkal rosszabbul is.

A Húréja bárban találkozunk, azzal viccelődünk, hogy legalább tartóztatták volna le tisztességesen, akkor nem csinálok hülyét magamból a holland szerkesztői előtt. Mielőtt elmennénk megkérdezi, hogy alhatna-e nálam. „Nem gond.”- mondom. Végül mégsem ez lesz a forgatókönyv, egy barátjához megy. A hivatalos indoklás az, hogy nálam nincs wifi, USB-s netem van.

Persze az is szempont, hogy akkreditált újságíróként rajta vagyok a Belbiztonsági Szolgálat listáján

Jászberényi Sándor (Kairó)