
Hét darab keretmegállapodást köt az állam a 2013-2014-es időszakra útfelújítási munkákra a legnagyobb építőipari cégekkel, köztük a Közgéppel, a Strabaggal és a Swietelskyvel, összesen 75 milliárd forint értékben.
Folytatódik a hazai építőipar zászlóshajóinak sikersorozata. A 2013. augusztus 5-i Közbeszerzési Értesítő szerint összesen 75 milliárd közpénzt kapnak a közbeszerzéseken egyébként is rendre jól szereplő cégek útfelújításra. A nagyfelületű javítási, felújítási és rendkívüli időjárás okozta burkolatok helyreállítására kiírt pályázatot hazai, míg a főként ROP 2007-2013 programozási időszak keretében végrehajtott munkákat uniós forrásokból fogják finanszírozni.
A nyertes konzorciumok résztvevői ugyanazok a cégek, amelyekről egy korábbi cikkünkben már írtunk: Duna Aszfalt Kft., Strabag, EuroAszfalt, Közgép, Swietelsky, Colas Út Zrt., He-Do Kft.. Akkor „csak” 10 milliárd forintot nyertek összesen. A mostani, 75 milliárdos összegből valószínűleg a Strabag profitál a legtöbbet, mert az ugyan nem derül ki, hogy az egyes konzorciumi tagok hogyan osztoznak a megnyert pénzen, de a Strabag a hét szerződésből hatban érintett. Ráadásul ők különösen eredményes heteket tudhatnak maguk mögött, hiszen egy győri, közel 4 milliárdos tenderen a Közgéppel együtt sikerült úgy módosítani a szerződést, hogy kevesebb munkát kell végezniük ugyanannyi pénzért.
Nyertes ajánlattevő |
Konzorcium tagjai |
Szerződés összege |
DME Konzorcium |
Duna Aszfalt Kft., STRABAG Általános Építő Kft., EuroAszfalt Kft. |
11.587.500.000 |
15.105.000.000 |
||
COLAS ÚT Zrt. és HE-DO Kft. közös ajánlattevők |
COLAS ÚT Zrt., HE-DO Kft. |
14.070.000.000 |
KMES 2013 Konzorcium |
KÖZGÉP Zrt., STRABAG Általános Építő Kft., EuroAszfalt Kft., Swietelsky Mo. Kft. |
12.510.000.000 |
8.872.500.000 |
||
Közép-Nyugat ROP 2014. Konzorcium |
STRABAG Ált. Ép. Kft.; KÖZGÉP Zrt. ; EuroAszfalt Kft.; SWIETELSKY Mo. Kft. |
7.350.000.000 |
Nyugat-Dunántúl ROP 2014. Konzorcium |
STRABAG Ált. Ép Kft.; KÖZGÉP Zrt.; EuroAszfalt Kft.; SWIETELSKY Mo. Kft. |
5.505.000.000 |
Összesen |
75.000.000.000 |
Ha tetszett ez az írás, csatlakozz az atlatszo.hu facebook-csoportjához!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CC Licensz: Nevezd meg! - Így add tovább! CC BY-SA 2.5
Legfrissebb kommentek