Szavazz ránk a Goldenblogon

HTML doboz

Kövess minket!

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr

elofizetok.png

Atlatszo.hu a facebookon

Hirdetés

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Atlatszo.hu

Legfrissebb kommentek

Ténytár

  • loader.gif
  • loader.gif

Google hirdetés

Fuss, Edward, fuss! De hová?

Ha valaki leleplezi a tékozló, bukott angyalokat, akkor kérhet-e menedékjogot a Sátántól? Hát nem épp azt kívánja megakadályozni, hogy a Föld pokollá váljon? Képzeljük már el, mi várna az orosz, kínai, iráni vagy algériai Snowdenre. Nem jogállami tárgyalás, az biztos. A Snowden-ügy dilemmái.

snowden.jpg

Eldőlni látszott, hol kap menedéket Edward Snowden, aztán kiderült, hogy még nem dőlt el semmi. De a potenciális menedékadók gáláns ajánlatáról nekem John Lukacs Évek c. kötetének 1948-as fejezete ugrik be. Egy idealista magyar értelmiségiről szól, aki ifjan került Nyugat-Európába, aztán Amerikába. Kritikus lesz és festőművész. Afféle "haladó baloldali" intellektuel. A II. világháború idején önként jelentkezik a hadseregbe, ahol kémelhárítási feladatokkal bízzák meg. A háború után ellátogat szülőföldjére, Erdélybe. Az USA-ban nem érzi jó magát a kezdődő hidegháború légkörében. 1947 őszén - engedve az egyik román diplomata csábítási kísérleteinek - úgy dönt, Romániában telepszik le. Disszidál - csak pont fordított irányba, mint akkor az emberek többsége. Akik tudnak az elhatározásáról, próbálják lebeszélni, hiába. Romániában a berendezkedő kommunista diktatúra a jó oldalt választó, s azért mindent eldobó hősként ünnepli. Szép lakást kap, rajongók veszik körül. Aztán egyszer csak (bár igazából nem egyik pillanatról a másikra, hanem alattomos lassúsággal) minden megváltozik. A diplomatát, aki "átállította", váratlanul hazarendelik és nyomtalanul eltűnik. Új barátai elkerülik, a rezsim belbiztonsága szűkíti a köré vont gyűrűt. A rendőrhivatalnokokkal való találkozói mind inkább kihallgatásra emlékeztetnek. Egyik disszidens "sorstársa" rá akarja venni: jelentkezzen az amerikai nagykövetségen, amíg nem késő, mert ezek nem tréfálnak. Ő azonban nem él a lehetőséggel. De aztán megbánja. "Így hát 1948 szeptemberében emberünk érzi, hogy baljós dolgok vannak készülőben, s mozgástere mindinkább beszűkül; hogy amerikai öltözéke, amerikaiságának burka, az amerikai állampolgárságnak köszönhető biztonsága egyre vékonyabb és gyorsan kopik; hogy nagy, tragikus hibát követett el." (I..m. 326. o.)

Kíváncsi vagyok, Snowden mikor fog rádöbbenni ugyanerre. Mert ha tényleg olyan idealista, ahogy hírlik róla, akkor rá fog. De mielőtt ebbe belemennénk, tegyük fel a kérdést: mit is csinált tulajdonképp Snowden? Tulajdonképp csak megerősítette azt, amit eddig is tudtunk. Aki olvasta James Bamford, az USA tengerészeti hírszerzésének korábbi elemzője 1982-es Puzzle Palace c. könyvét, nem lehetnek illúziói. Az NSA már harminc éve is hozzáférhetett bármelyik telex-vagy faxüzenethez, lehallgathatott akármely telefon-és rádiókommunikációt. Az utóbbi másfél évtizedben annyi változás történt, hogy az Echelon továbbfejlesztése és más, titkos programok révén az online adatforgalomba is belekukkanthatnak. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy nem csak ellenséges országok, de a szövetségesek és maga az USA esetén is lehetőség volt erre. Nemigen tartható őszintének az a hörgés, amit a nyugati partnerországok és az Unió csinálnak, hogy micsoda dolog ez kérem, úriember nem kémkedik a barátai után. Dehogynem. A mamutcégeket, nagyhatalmakat és az Uniót nem is sajnálom. Azokból a százmilliárdokból, amik fölött rendelkeznek, oldják meg a rendszereik védelmét. Egy kormányhivatal vagy óriásvállalat eddig sem Gmail-fiókot használt, van saját szerverük és hálózatuk.

Az igazi baj és botrány nyilván nem is ebből van. Hanem abból, hogy az NSA a tengerentúli internetszolgáltatók révén felhasználók százmillióinak (sőt, milliárdjainak) adataihoz fért hozzá. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy az USA belbiztonsága minden üzenetünket elolvassa. De azt bizonyára, hogy a levél-és üzenetforgalmat átcsorgatják egy szűrőprogramon, amely kulcsszavakra gerjed. Igazából a szerverek közt cikázó üzeneteket az NSA eddig is el tudta kapni a szolgáltató bevonása nélkül. Az online cégek beavatása (s együttműködésre késztetése) azért vált a nemzetbiztonság szemében indokolttá, mivel a terroristák is fejlődtek.Újságíróként az ember persze, hogy Snowden (s a leveleikbe való bekukkantási opción feldühödő polgárok) oldalán áll. Ugyanakkor agya másik felével tudja, az élet meg a világ nem ilyen egyszerű. Hanem olyan bonyolult, melyben paradox módon egyszerre lehet igaza a titkot leleplező demokratikus médiának és a titokvédő demokratikus kormánynak.

Példának okáért abban lehet igazsága Snowden kritikusainak, hogy amennyiben leleplezek egy bizonyos dologban rossz útra tért, helytelenül cselekvő demokráciát, akkor hogyan is fogadhatnám el egy olyan rezsim vendégszeretetét, amely a rossz útra tért demokráciánál sokkal rosszabbakat is tesz? Sőt: se nem jogállam, se nem demokrácia. Venezueláról írtam már, nem is egyszer, nem ismételném magam. A Morales-és Ortega-rezsimhez hasonlóan olyan ország ez, ahol nem tisztelik az emberi jogokat, sem pedig a magántulajdont. Ahol a belbiztonsági szolgálat rutinszerűen figyeli meg a polgárokat, sokkal nyíltabb és durvább módon, mint az USA. Elmondom, mi lesz, ha Snowden gépe leszáll Caracasban. Sajtókonferencia, ünnepség, kap egy csinos kéglit , éppúgy, mint John Lukacs hőse. Aztán jönnek mosolygós arcok, bizalomgerjesztő fiatalok, bölcs öregek, csinos lányok. Egytől egyik a titkosszolgálat emberei. Snowdennek meg kell neveznie minden rokonát, mindenkit, akivel valaha együtt dolgozott, akivel valaha kapcsolatba lépett. Az adatok pedig mennek tovább Havannába, Moszkvába vagy Pekingbe, attól függően, hogy épp kivel üzletel a rezsim. Egyszer majd kérni fognak tőle valamit. Ugyanúgy börtönben lesz, mint Amerikában, csak itt aranyból vannak a rácsok. Hamar megutálja az őt figyelő és zaklató házigazdáit, illetve folyamatosan retteghet az őt hazarabló vagy likvidáló CIA-tól, különösen, hogy a rezsim készségesen szítja majd a paranoiáját. És ki lesz szolgáltatva nekik.

Volt egy idealista fiatalember. Ő - szemben John Lukacs figurájával - tényleg létezett. Úgy hívták, Glenn Michael Souther. A haditengerészetnél műholdas kémfotók elemzésére szakosodott férfit a KGB Hugó fedőnéven szervezte be. Rengeteg információt adott szovjet futtatóinak az amerikai kémműholdak hatósugarától Líbia 1986-os bombázásáig. Dekonspiráció fenyegette, így elszökött. 1986-ban a Szovjetunióban kért politikai menedékjogot, de a "munkásparadicsom" annyira mégsem jöhetett be neki, mert három évvel később öngyilkos lett. Ennek pontos indítéka máig rejtély. Ilyen sors vagy élőhalotti vegetálás lehet Snowden osztályrésze a Chavez által létrehozott trópusi munkásparadicsomban. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy ő nem tartja magát kémnek. Ezek a rendszerek így működnek. Még a gondolat is röhej, hogy Venezuela az adatvédelem és a demokrácia fölötti agggódás miatt fogadná be. Propaganda-kabalababa lesz, amíg rá nem unnak. Érdekes módon az ilyen rezsimek lehallgatásai ritkábban válnak világháborító köztémává. „Sokkal kevésbé tűnik vonzó perspektívának egy afrikai vagy thaiföldi börtönben kikötni, esetleg egy orosz folyóban végezni betonnehezékkel az ember lábán, mint a média reflektorfényétől kísérve folyamatosan arról tájékoztatni a világ nyilvánosságát, hogy az Egyesült Államok a nyakára küldte a titkosszolgálatot.” - jegyzi meg könyvében ironikusan Daniel-Domscheit Berg a tényt, miszerint ezen rezsimek belső dolgai valahogy kevésbé jutnak ki a világhálóra. Képzeljük már el, mi várna az orosz, kínai, iráni vagy algériai Snowdenre. Nem jogállami tárgyalás, az biztos. Az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács is nyilatkozott Snowden-ügyben, hát itt kap el újra a röhögőgörcs.

Érthető, hogy Snowden fél a halálos ítélettől, ezt a halálbüntetés elvi ellenzőjeként jogosnak is véljük. Számára az egyetlen, minden tekintetben vállalható opció az lenne, ha egy másik demokrácia (pl. Franciaország) ideiglenesen befogadná, a kiadatási tárgyalások során - a halálra vagy tényleges életfogytiglanra ítélést kizárva - a lehetséges büntetés felső határát lealkudnák valami szabott maximum-büntetésre, garanciát kapnának, hogy polgári bíróság elé kerül, vádalkut köthet. stb. De a jelek szerint ilyen kompromisszumra momentán senki nem hajlandó. Talán Snowden se. Még csak vár rá az, ami után valószínűleg már hajlana rá.