Szavazz ránk a Goldenblogon

HTML doboz

Kövess minket!

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr

elofizetok.png

Atlatszo.hu a facebookon

Hirdetés

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Atlatszo.hu

Legfrissebb kommentek

Ténytár

  • loader.gif
  • loader.gif

Google hirdetés

Elindul-e valaha a SpicLeaks.hu?

Az ügynökügy megoldatlansága nem magyarázható pusztán az érintettek (s az őket támogató pártok) ellenérdekeltségével. A képlet ennél jóval bonyolultabb. Nyilvánvaló, hogy a társadalomnak, a Zembereknek se nagyon akarózik belenézni ama tükörbe, amelyet a hálózatot alkotó személyek és jelentések cserepeiből lehetne összerakni. Így aztán tartom a korábbi álláspontot, miszerint a nyilvánosság direkt, azonnali és korlátlan hozzáférést a múlt eme szeletéhez csak akkor kap, ha valaki - bevállalva a jogi rizikót - illegálisan felpakolja a teljes meglévő adatbázist a világhálóra.

titoktartasi_nyilatkozat_nagy_1054x1500px.jpg


A közszolgálati tévén minap leadott, A Tartótiszt című dokumentumfilm az ügynökök "munkáltatójának" önvallomása, amely elsőként mutatja be ilyen szemszögből a témát. A film megnézése után tovább szilárdult bennem az, amit már egy korábbi hozzászólásban is pedzegettem. A belső elhárítás - vagyis az állampárt politikai konkurrenciája, a másként gondolkodók után kémkedő hírszerzőrészleg - iratállományának 1990-ben való publikálása nem csupán morális, de - bármily furán hangzik elsőre  - alapvető nemzetbiztonsági érdek is lett volna. Aki dolgozott titkosszolgálatnál (vagy kutatta azok munkáját), az tudja: nincs veszélyesebb, mint egy hirtelen gazdátlanná váló, magára hagyott ügynökhálózat. Márpedig a III/III hálózatával ez történt 1990 elején. A Dunagate-botrány kipattanása után ezt a szervezeti egységet feloszlatták, a lánc szemeit, a talpas (vagy akár a rendszerváltás forgatagában magas posztra került) ügynököket is szélnek eresztették. Mivel pedig az 1989-90-es törvény-, illetve alkotmánymódosítások szigorúan tiltották a legálisan működő, bejegyzett, tehát jogkövető pártok és párttagok utáni "belpolitikai kémkedést" így az utolsó pártállami, majd az első szabadon választott kormányzat nem engedte, hogy a tartótisztek kapcsolatban maradjanak a beszervezettjeikkel.

Gondoljunk bele ennek a lélektani dimenziójába. Ezek az ügynökök hosszú évekig (vagy akár évtizedekig) kettős életet éltek, titkos munkát végeztek - gyakran szándékuk, akaratuk ellenére. S tevékenységüket a rokonaik, barátaik elől is elkonspirálták, pláne hogy esetleg róluk (is) jelentettek. Ezt a terhet egyvalakivel oszthatták meg, mégpedig a tartótiszttel. Sok belbiztonsági informátornál egy idő után a tartótiszt már nem ellenség volt, hanem "kolléga", barát, sorstárs, pszichiáter, apapótlék, lelki szemetes és gyóntató egy személyben. Akinek mindent elmondhatnak, aki mindenre talál kiutat, megoldást. Jelentős részük ugyanúgy intézményfüggőségbe került az állambiztonságtól, mint ahogy a hosszú büntetés után szabadult rab is visszavágyik időnként a zárkájába. Ezeket az embereket hagyta egyedül egyik pillanatról a másikra a Cég. Adjuk hozzá ehhez az 1989-90-91-es rendszerváltó-újratemető-kommunistázó hangulatot (MDF-es "tavaszi nagytakarítás", négyigenes referendum, agyagba döngölős Fidesz, antikommunista radi-szadi, aztán ügynökvádak, igazságtétel, sortűzperek, a posztkomcsi MSZP még karanténban.) Ilyen légkörben sokan félhettek, hogy lelepleződés esetén akár még börtönbe is kerülhetnek vagy áldozataik bosszút állnak rajtuk. Ez akkor is létező félelem volt, ha később alaptalannak bizonyult.

Mi van, ha eme, "apátlanná" vált ügynökök közül néhányat (vagy akár egész sokat) a '90-es évek elején megkeresett valamelyik idegen hírszerzőügynökség? Hogy melyik? A KGB hírszerzési részlegének Vaszilij Mitrohin által Londonba menekített irataiból tudjuk, hogy "a Varsói Szerződés országaiban már működő KGB összekötő irodák mellett a Központ, akárcsak Csehszlovákiában, másutt is titkos rezidentúrákat állított fel, amelyek a szovjet követségek diplomáciai álcája alatt működtek." A KGB nem bízott a testvérországok szolgálataiban, s nyilvánvalóan beépült azokba. S 1991 júniusában csak az egyenruhás szovjetek távoztak, a civilek itt maradtak. Ugyan mibe kerülhetett a (poszt)szovjet hírszerzésnek megkaparintani az ügynöklistát, a beszervezés alapjául szolgáló kompromittáló adatot, és felkeresni az elhagyott téglákat? Megfenyegetve őket, hogy ezentúl nekünk dolgozol vagy leleplezünk. S miért ne tehette volna meg ezt a hazánkra ugyancsak "rádolgozó" román, jugoszláv, szlovák vagy épp kínai hírszerzés?

De nézzük a Tartótiszt "főhőse" által kezelt egyházi vonalat. A katolikusok például nem csupán egy felekezet, hanem - a vallások között egyedülálló módon - önálló állam is. Diplomáciai mentesség védelme alatt dolgozó hírszerzéssel. A katolikus egyház sok tekintetben ugyanolyan totális intézmény, mint a kommunista állampártok. Nem véletlenül tette Arthur Koestler a Sötétség délben egyik fejezetének mottójául Dietrich von Nieheim verdeni püspök 1411-es szavait ("Ha az Egyház léte fenyegettetik, egyúttal fel is oldoztatunk az erkölcsi parancsolatok alól. Míg a cél az Egyház egységének a megőrzése, minden eszköz szentesíttetik, amely ezt szolgálja: bármi fortély,árulás, erőszak, simónia, tömlöc és halál. Mert minden rend célja egyedül a közösség szolgálata, és az egyént föl kell áldozni a közjó érdekében." I. m. 117. o.) A homoszexualitás, illetve a cölibátussal mindenféle szexualitás merev, betarthatatlan tiltása révén a Vatikán maga csinált potenciális besúgót és áldozatot saját papjaiból. Adott mondjuk egy ötvenéves plébános, akinek nem lehetett családja, s nincs vagyona sem - a plébánia is az egyházé. Egyszer lefilmezték egy prostituálttal vagy azonosnemű szexpartnerrel, s nagyon jól tudja, hogy amennyiben a pártállami titkosrendőrség ezt a püspök elé tárja, akkor kirúgják, mehet az utcára. Nincs semmije, hajlék és szakma nélkül mihez kezdene? Persze, hogy alá fogja írni! A vatikáni hírszerzés bizonyára cinikusan felhasználta a besúgó papokat, sokukat "megfordította", kettős ügynököt csinálva belülük. Más esetben a szeplős múltú magyar (és kelet-közép-európai) püspököket, bíborosokat a Vatikán akár meg is zsarolhatta, kényszeríthette az egyházon belüli pedofília és korrupció eltussolására. A Vatileaks-iratok óta nemigen lehetnek illúzióink arról, hogy megy az ilyesmi.

De hogy a "nemzeti oldal" szívének kedvesebb ellenségképekkel operáljak: az amerikai, a német vagy épp az izraeli hírszerés éppúgy lecsaphatott a gazdátlan ügynökökre. Tudták ezt a III/III-as tisztek is. „A Duna-gate éjszakáján a III/III állománya úgy döntött: másnap kilökik a nyilvánosság elé a teljes ügynök-listát. Ha megteszik, az egész rendszerváltás másképpen alakul – vagy legalábbis jórészt másokkal.” – írja könyvének hátoldalán az utódpárt MSZP iránti negatív elfogultsággal aligha vádolható dr. Kende Péter. Hát igen, ezt kellett volna. Fájdalmas, de hosszú távon az elhagyott ügynöknek is jobb lett volna, hogy - titka kiderülvén - nem lehetett volna tovább dolgoztatni, országa ellen fordítani. Ha valaha elindul a SpicLeaks.hu, ott azt is fel kell tárni, a morális roncsolódáson kívül milyen károkat okozhatott az országnak - bizony, a Zországnak - hogy emberek (gyakran bizalmi poszton dolgozó emberek) sokasága még évekkel, évtizedekkel a rendszerváltás után is zsarolható volt? S azt is, hogy az átvett, tovább dolgoztatott "gazdátlan" ügynökök védelmében hány iratot tüntethettek el?

Papp László Tamás

Kép innen.