Szavazz ránk a Goldenblogon

HTML doboz

Kövess minket!

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr

elofizetok.png

Atlatszo.hu a facebookon

Hirdetés

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Atlatszo.hu

Legfrissebb kommentek

Ténytár

  • loader.gif
  • loader.gif

Google hirdetés

Kormánypárti tényfeltárás - létezik ilyen?

A fideszes panamákat is feltárja majd a jobboldali sajtó? - tette föl a kérdést e poszt írója 2010 nyarán. S igyekezett annyira jóindulatú, jóhiszemű, (ál)naiv lenni, amennyire csak tudott. Nos a kérdésre a válasz három év után: egyértelmű nem. Ez a médiakonglomerátum olyan durva függésben van a Fidesz-holdudvar gazdasági háttérembereitől, hogy esély sincs bármiféle "szerkesztőségi lázadásra."

célpont.jpg

Pártos tényfeltárás, elfogult oknyomozás. E két jelzős szerkezetben a jelző a jelzett szó fosztóképzőjeként működik - gondolhatjuk joggal. Mert ha valami pártos, elfogult, az hogyan lehetne tényszerű, az oksági logika törvényeit respektáló? Ez elvileg, morálisan biztos, hogy így van. Csakhogy a valóság ennél azért összetettebb. Magyarországra különösen igaz, hogy a média jelentős része nem szuverén társadalmi alrendszer, s pláne nem önálló - negyedik - hatalmi ág. Tehát nemcsak hogy léteznek egyoldalú, beszűkülten pártos, különböző holdudvari oligarcháktól nyílt vagy indirekt  függésben lévő "riportgyárak" Magyarországon, de - szemben a nyugati országokkal - ezek vannak domináns, piacvezető többségben. A politikai túlerő, az állami-önkormányzati erőforrások kvázi-monopóliuma, a pályázati és reklámalapú bevételek felosztásának hegemóniája nagyságrendi jobbos fölényt garantál eme szektorban.

A kormánypárti leleplezőipar sztárcsatahajója a Célpont. Melynek elfogultságára nem egy pályatárs rámutatott, a legtalálóbban talán ez az írás. Na de van egyáltalán olyan, hogy kormánypárti tényfeltárás? Van hát, de kétségtelenül ez a műfaj legcikibb szegmense. A legjobb természetesen, ha a riporter egyik pártnak, szekértábornak, oligarcha-projektnek sem tagja, rajongója vagy alkalmazottja. Ha ellenzéki irányzatot szolgál ki, már az is necces, de arra még rámondható, hogy mivel a nyilvánosság legfőbb dolga a kormányon lévők (a hatalomhoz legközelebb állók) ellenőrzése, ha szubjektíve pártérdekből csinálja is, a dolog objektíve még a köz hasznára lehet. Ez a tétel, fenntartásokkal bár, de a 2002-2010 közötti Hír TV-re is ráhúzható volt. Úgy, mint napjainkban az ATV-re.

Na de miként szuperál a hatalompárti oknyomozás kétharmados parlamenti túlsúlynál, amikor a centrális erőteret adó párt birtokában van jóformán az összes nagyobb önkormányzat, valamint gyakorlatilag már az összes, a kormánytól papíron független közhatalmi intézmény? Eléggé sajátosan, bár a röhejes, mint kifejezés precízebben jellemzi a szitut. A Célpont úgy kutatja fel, szinte nagyítóval, a mutatóba itt hagyott, a 2010-es őszi helyi választások Fidesz-gőzhengerét hírmondóként túlélt szoci önkormányzatokat, mint holmi narancsóceánban ázó szegfűket. Oszt keményen leleplezi őket, egyiket a másik után. A nyírbátori MSZP-s polgármester nem ússza meg a tényfeltárást, ahogy Tarnabod szocialista vezetője se. De a Botka László vezette Szeged sem maradhat ki. (Bár ez utóbbi némely kommentár szerint öngól-gyanús volt.)

Mi van még a NER-korszak Célpontjában? Halált megvető nemzetközi leleplezések. Feltárja a szélsőjobb-veszélyt - Ausztriában. Így figurázva ki Paul Lendvai valóban botrányosan elfogult, szoclib propagandafilmjét. Meg a felháborodott riportot arról, hogy Kanadában bezzeg lehet cigánybűnözésről beszélni. "Az ombudsman még nem írt nekik levelet, hogy nincs „cigánybűnözés”? Nem fenyegetik őket képernyő-elsötétítéssel? Miért nem háborognak a roma jogvédők? Nekik lehet?" - dohognak a kettős mércén. Ezekben a riportokban lehetnek akár valós leleplezések, jogos kérdésfelvetések is. Ahogy természetesen nem zárható ki, hogy egyik-másik, médiapellengérre állított szoci önkormányzat-politikus netán tényleg sáros ebben-abban. Csakhogy ettől függetlenül talán némi joggal tehető fel a kérdés: a Hír Tv munkatársai szerint tényleg ezek napjaink legütősebb korrupciós ügyei? Olyan könnyű volna minderre egyenesen benyögni az őszintét. Hogy mi, itt ennél a csatornánál soha nem fogjuk ezt a kormányt leleplezni, mert a kormánypártot szolgáljuk, a Fidesz érdekében dolgozunk, és erre még büszkék is vagyunk. Ilyen gátlás nélküli önvallomást aligha fogunk hallani. Még a legelfogultabb hatalomszolgáló újságíró sem mondaná ki ennyire nyíltan, többségük pedig még önmagának is képes bebeszélni, hogy ő a népért, a nemzetért, a demokráciáért, egy értékrendért melózik, nem holmi pártközpontért.

Kérdezzük csak meg a Célpont munkatársait: mit csinálnának, ha egy, Simicska Lajost kompromittáló dosszié hullana a postaládájukba? Biztos nem azt felelnék, hogy azonnal rohannék vele a Simicska úrhoz, és még segítenék is neki kinyomozni, miképp szivárgott ki. Mert ezt így azért nagyon égő volna kimondani. A legtöbb holdudvari zsurnaliszta valahogy úgy rendezi el magában, hogy én nem a Pártot, hanem az Igazságot szolgálom, arról pedig nem tehetek, hogy szinte mindig az én pártomnak van igaza. Afféle önlegitimáló okoskodás ez, hogy a világ persze nem tökéletes, de mégis csak az én pártom alkotja a jobbik (vagy kevésbé rosszabbik) részét, így nem szabad ezt az oldalt leleplezésekkel gyengíteni.

Tévedés volna ugyanakkor a fenti helyen dolgozó kollégák összességét elvtelen, fizetett bérenceknek nevezni, akik csak a pénzért csinálják. Nyilván, vannak köztük olyanok is. De jelentős részük valószínűleg őszintén gondolja: amit csinál, helyes. A nem kevésbé elfogult Népszava munkatársai - ahogy az egyik rovatvezető őszinteségi rohamából kiderült - a lap fizetési nehézségei következtében jóformán éheznek. Ha ez dramatizált túlzás is, annyi kétségtelen, hogy az előző kormánypárt(ok) politikáját artikuláló üzenőfelületek nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Persze sajnálni azért nem kell őket, ez egy ilyen műfaj. Aki a sorsát valamelyik oldalhoz köti a politika bizonytalan tengerén, annak tudnia kell: egy süllyedő hajó kapitányának nem az a legfőbb gondja, hogy kifizesse a zenekart. Sőt, esetleg a mentőcsónakból is kimaradnak a zenészek. Valószínűleg a NER-gyorsnaszád muzsikusai is hasonlóképp lennének ezzel.

A pártos újságírás indítékait nem lehet csupán anyagias, egzisztenciális motívumokra szűkíteni. Papnak sem csak azért megy valaki, mert adnak ételt, szállást és fizetést. Az egyházi hasonlatnál maradva: a Célpont dolgozói teológusok, nem pedig kritikai vénával megáldott valláskutatók. A teológiában is lehetnek igazságok, tények, de egy lényegéből fakadó korlátoltság jellemzi: Isten létét, a vallási dogmák alapját nem kérdőjelezheti meg, hisz azzal önmagát számolná fel.

A Békemenet korát éljük, a kormánypárti jobbos tömböt mindinkább egyfajta vakhitű politikai fundamentalizmus itatja át, a Fidesz-barát nyilvánosság pedig ehhez igazodik. Manapság is az előző ciklus közpénzes ügyeit, megbízásait taglalja, akkor is, ha rég lerágott csont, amit már a hvg.hu is megcsócsált előttük. Azzal a különbséggel, hogy az online HVG a jelenlegi rezsim haveri cégét is górcső alá rakta. Vagy az milyen, amikor a rasszizmus ügyében tapasztalt nyugati kettős mérce fölötti sopánkodás után már a riport címével is mosdatni, mentegetni igyekeznek Bayer Zsoltot? Elfogultság természetesen mindkét oldalon van. De például a liberális térfélen az utóbbi évtizedekben mégiscsak kialakult egy olyan oknyomozó-szegmens, amely "saját oldalát" (ha van neki egyáltalán oldala) ugyanolyan keményen leleplezi. A 2006 őszének rendőri atrocitásairól vagy az elmúlt két szoclib ciklus korrupciós ügyeiről szabadelvű bukéjú felületeken publikált cikkek sokasága (elég átböngészni az Index, a Hírszerző, az Origo, a HVG archívumait) elég jól bizonyítja ezt.

A fideszes panamákat is feltárja majd a jobboldali sajtó? - tette föl a kérdést e poszt írója 2010 nyarán. S igyekezett annyira jóindulatú, jóhiszemű, (ál)naiv lenni, amennyire csak tudott. Nos a kérdésre a válasz három év után: egyértelmű nem. Ez a médiakonglomerátum olyan durva függésben van a Fidesz-holdudvar gazdasági háttérembereitől, hogy esély sincs bármiféle "szerkesztőségi lázadásra." S az ottani munkatársak hozzáállását látva nemcsak az esély, de a szándék is hiányzik a szakmai és intellektuális önállósodásra.