Szavazz ránk a Goldenblogon

HTML doboz

Kövess minket!

FacebookTwitterRSSVimeoTumblr

elofizetok.png

Atlatszo.hu a facebookon

Hirdetés

Támogasd Te is az atlatszo.hu-t

NAV_polo.jpg

Atlatszo.hu

Legfrissebb kommentek

Ténytár

  • loader.gif
  • loader.gif

Google hirdetés

Itt a Szebb Jövőért-ítélet

Megszereztük és teljes egészében közzétesszük a Gyulai Törvényszéknek a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatására irányuló ügyészi indítványt elutasító, nagy vihart kavart ítéletét. Tesszük mindezt elsősorban azért, hogy olvasóink ne csak másodlagos forrásból, egy-egy idézett mondat alapján tudjanak róla állást foglalni.

gyongyospata 14.jpg

Az ügy hátteréről annyit, hogy a békéscsabai székhelyű egyesület megszüntetését az ügyészség döntően még a 2011-es gyöngyöspatai és hajdúhadházi „járőrözésekben” való közreműködése miatt kérte (a nagy médianyilvánosságot kapott események mindkét esetben a Szebb Jövőért „behívásával” kezdődtek, majd járőrözésével folytatódtak). A keresetlevél főként az egyesület e településeken kifejtett tevékenységével kapcsolatos bizonyítékokra alapozva állította, hogy az amúgy alkotmányos célra létrehozott Szebb Jövőért ténylegesen törvénysértő, a közrend fenntartásának állami monopóliumába tartozó akciókat, valamint félelemkeltő, a romák emberi jogait sértő tevékenységet folytat. A Gyulai Törvényszék nevében ítélkező Mucsi Erika bíró azonban ezt nem látta bizonyítottnak, illetve amit meg bizonyítottnak talált (mindenek előtt a katonai külsőségek melletti szervezett, „önvédelmi” célú vonulást), azt meg – eltérve a Magyar Gárda Egyesület 2009-es betiltásáról szóló döntéstől – önmagában nem találta megfelelő alapnak a feloszlatáshoz.

Nem a végeredmény teszi azonban igazán fontossá ezt az ítéletet, hanem az indokolás tartalma. Aki abban reménykedett, hogy a tegnapi sajtóbeszámolókban idézett, egy bírósági ítéletben elfogadhatatlan megállapításokon a kontextus sokat változtat majd, azt el kell szomorítsuk. Egyedül a legnagyobb felháborodást keltő mondaton („a »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői” ) segít valamennyit az, ha tudjuk, hogy itt a bíró nem a saját meggyőződését fejtette ki, hanem a cigánybűnözés elleni verbális támadások jelentését értelmezte meglehetősen megértően.

A húszoldalas, a megismételt eljárásra és az ügy összetettségére tekintettel hosszúnak nem mondható ítélet részben a tényállásban, részben vissza-visszatérően a jogi érvelés alátámasztására is számos további, semmivel alá nem támasztott általános megállapítást tartalmaz a magyar társadalomról. Ezek feltehetően részben a bíró szubjektív valóságismeretéből, részben pedig az alperesi érvelésből származhatnak. Ezek egy része ugyan semleges, ami meg negatív előítéletet tükröz, azok többségéért egy szocialista levezető elnök sem akarná például egy jobbikos képviselőtől megvonni a szót. A botrány természetesen nem az, hogy egy bíró azt gondolja (hogy olyat is idézzünk, amivel egyetértünk), hogy „a szegénység elleni szakszerű, rendszerszerű fellépés helyett a szegények elleni küzdelem jellemzi a közbeszédet és a mindennapokat”, hanem hogy a szubjektív értékelésen nyugvó, nem ritkán kifejezetten előítéletekből táplálkozó véleményeket az ítéleti tényállásba foglalja, majd aztán ezekre alapozva dönt.

Az ítélet kulcsmondata szerintünk az, hogy „tény, hogy sok helyszínen a rend fenntartása csak nagy létszámú rendőri erők bevetésével volt lehetséges, de a törvényszék álláspontja szerint ennek hátterében elsődlegesen a felfokozott társadalmi feszültség, az indulatok állnak, aminek megoldása elsődlegesen a feszültség okainak feltárása és elhárítása, nem pedig a feszültség tarthatatlanságára a figyelmet felhívó személyek és szervezetek félreállítása lehet”. Azaz a bíróság (bár odáig azért eljut, hogy a vonulás „nem támogatható”) nemcsak legitim véleménynyilvánítási eszköznek tekinti az egyesület akcióit, de lényegében fel is menti az egyesületet az esetleges erőszakos következmények alól. Ebben különösen az a rémisztő, hogy egyáltalán nem ad az ítélet mércét arra, hogy mi az a pont, amiért már felelne egy hasonlóan eljáró szervezet. Az is elgondolkodtató. hogy az ítéletben is hivatkozott (a helyszíneken más szervezetek által elkövetett) jogsértéseket az ítélet „túlkapásként” említi.

A legérdekesebb egyébként az érvelésben éppen a helyszíneken történt, az ügyészek által az egyesülethez kötött nyílt jogsértések (az uszítás szintjét bőven elérő rasszista kijelentések, erőszakos cselekmények) leválasztása. Ehhez olyan, a bizonyítékok mély feldolgozását finoman szólva nem mutató kijelentések kellenek, mint hogy „pontosan meg nem határozható személyek, illetve lakossági csoportok részéről hangzottak el rasszista félelemkeltő megnyilvánulások”, az alperes tagjai ugyanakkor „tartózkodtak az indulatokat keltő megjegyzésektől”. Hasonló általános megállapítása az ítéletnek, hogy a településen megjelent „különböző jogvédő szervezetek […] nem a kialakult helyzet békés rendezésére, hanem a roma lakosságban a kirekesztettség, megfélemlítettség érzését hangsúlyozva, azt fokozó hangulatkeltésre törekedtek”. Az alperesi állítások jelentős része érezhetően kontroll nélkül szivárgott át a tényállásba, így sikerül például az ítéletnek kétséget kizáróan megállapítania, hogy a Szebb Jövőért tagjainál csak hosszú nyelű zseblámpa volt, ezért ha volt is fegyveres fenyegetés, akkor azt nyilvánvalóan nem az egyesület tagja követte el.

Figyelemreméltó, hogy a bíró csak a közállapotok bemutatására látta alkalmasnak az arra vonatkozó bizonyítékokat is, hogy az egyesület tagjai a Betyársereg és a Véderő tagjaival „együtt mutatkoznak”, és – bár „sajnálatosnak” tartja, hogy e szervezetektől nem határolódtak el – az ő tevékenységükért a Szebb Jövőért Egyesület felelősségét semmilyen formában nem látta megállapíthatónak. Ugyanez a helyzet a mind Gyöngyöspatára, mind Hajdúhadházra – amúgy az egyesület által biztosított, mindkét helyen verbális és fizikai erőszak által kísért – nagygyűlést szervező Jobbik esetében is. A történeti és társadalmi háttér vizsgálatának tehát az a vége, hogy az ítélet még azt az alig palástolt tényt sem ismeri el, hogy a radikális jobboldal szervezetei helyi akcióik során egymással szorosan együttműködtek, így amikor a Szebb Jövőért Egyesület járőrözést szervezett, akkor más, nála radikálisabb szervezetek akcióira számítania kellett volna. Legalábbis furcsák ezzel összefüggésben az ítélet azon megállapításai is, amelyek szerint az egyesület – a párhuzamos tagságok, valamint annak ellenére, hogy a kérdéses Jobbik-gyűléseket az egyesület ingyen biztosította – a Jobbiktól függetlenül működik.

Gyakran értékelünk, de csak ritkán szoktunk minősíteni bírói döntéseket. A lesújtó kritika előtt látni kell, hogy az eljáró bíró helyzete nem volt egyszerű: egyrészt az ügyészi munka ezeket az ügyeket nagyban meghatározza, és egyáltalán nem kizárt, hogy a számos, a bíró által döntő súlyúként nem értékelt bizonyíték közt valóban voltak olyan részletek, amiket az ügyészi kereset eleve nem tárt fel megfelelően. Másrészt nyilván az sem egyszerű, ha valakinek egyesbíróként, ezzel még csak össze sem vethető ügyei mellett Gyulán kell egy olyan, soktanús, évekkel ezelőtt az ország más részeiben történt eseményeken alapuló, ugyanakkor viszont komoly elméleti felkészülést igénylő, ráadásul politikailag érzékeny ügyet vinnie, amiből felsőbb bíróságon bírói tanácsban is sülhetnének ki blődségek.

Mindez azonban nem mentség arra, hogy ez az ítélet nyomaiban sem felel meg nemhogy az ügy súlyából fakadó magasabb, hanem a bármely ítélettől megkövetelhető alapvető elvárásoknak sem. Akár a felkészültség, akár az igényesség volt kevés, ettől még tény: a Gyulai Törvényszék nem végezte el a munkáját, amit meg elvégzett, az jórészt nem az ő munkája volt.