Vajon mi lehet az Erzsébet Utalványforgalmazó reklámszerződéseiben, ha azok titokban maradásához még egy gyors törvénymódosítást is elintézett a cég?

Karikatúra: innen

Jó látni, hogy van hatása az állam működésére annak, amit csinálunk. Persze még jobb lenne, ha ez nem korlátozódna arra, hogy sikeres adatigényléseinket és megnyert pereinket törvénymódosítással „kezelik” a kormánypártok. Miközben arra várunk, hogy a köztársasági elnök által visszaküldött Infotv.-módosítás további sorsa tisztázódjon, újabb törvényjavaslat korlátozza az információszabadságot, amely ráadásul most egy konkrét ügyet, történetesen éppen egy első fokon általunk megnyert pert kíván megfordítani.

2013. május 22-én első fokon az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft.-t arra kötelezte a Fővárosi Törvényszék, hogy adja ki nekünk az Erzsébet-utalvány reklámozására vonatkozó szerződéseket. Az alperes úgy érezhette, hogy a fellebbezés az ügyben kevés lehet, mert nyolc nappal később, múlt pénteken György István fideszes országgyűlési képviselő – mára kiegészülve a hozzá csatlakozó párttársával, Horváth Zoltánnal – már be is nyújtott egy törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezné azt a törvényi rendelkezést, amelyen az ítélet elsősorban alapult. Bár az még nem látszik, hogy az ülésszak legvégén beérkezett, amúgy a lakástörvényt, a társasházi törvényt és a kisajátítási törvényt módosító, tehát az Erzsébet-programhoz semmilyen módon nem kapcsolódó kérdéseket rendező törvényjavaslat milyen technikával jut el a Magyar Közlönyig, az érintett rendelkezés azonban a kihirdetést követően azonnal hatályba lépne. Illúzióink mindenesetre nincsenek: a javaslat valószínűleg mindenképpen megtalálja majd az útját, hisz az a kisajátítási törvényt érintő részében minden bizonnyal a Kossuth téri beruházással összefüggő konkrét kisajátítási eljárásra reagál. („[A]z országgyűlési képviselők, valamint a Magyarország Alaptörvényében meghatározott, az Országgyűlés által választott közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezése” is történhet majd kisajátítással, ami ebben a formában finoman szólva nélkülözi a tulajdon elvonásához amúgy alkotmányosan szükséges garanciákat.)

Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény 6. paragrafusa ma még kimondja, hogy „[a]z MNÜA Erzsébet-programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásához közreműködőként általa alapított és százszázalékos tulajdonában álló gazdasági társaságot vehet igénybe”. Ez az a rendelkezés, amely egyértelművé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány mint közfeladat ellátó, közpénzből gazdálkodó és a nemzeti vagyont kezelő szervezet 100%-os tulajdonában álló Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Kft. maga is közfeladatot lát el, és ebben a körben bizony a gazdálkodása is nyilvános. A törvényjavaslat ezt a rendelkezést írja felül, és hogy ennek megtörténte ne legyen félreérthető, arról az indokolás gondoskodik:  „A javaslat elismeri az alapítvány jogát ahhoz, hogy a tulajdonában álló gazdasági társaságokon és nonprofit szervezeteken túl más gazdálkodó szervezetekkel is együttműködhessen a feladatai ellátása érdekében. A szerződéses viszonyok létrehozása az együttműködő szervezetek oldalán nem keletkeztet közfeladat-ellátási kötelezettséget.”

Hogy ez a pert valóban megfordítja-e, azt nem látjuk előre: ha rajtunk múlik, nem, ha az alperesen, akkor igen. Ennél fontosabb azonban most a következő két kérdés:

1. Azt gondolja-e az Országgyűlés, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó gazdálkodási adatai nem tartoznak a nyilvánosságra?

2. Mi van a reklámszerződésekben, ha ennyire fájna azok nyilvánossága?