„Nem látja a fától az erdőt, aki ez a kérdést feszegeti”- tanítgatta a Selmeczi Gabriellától megszokott finom iróniával  a magyar nyilvánosságot Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár annak kapcsán, hogy elkezdődik az uniós fejlesztési források elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) beolvasztása a minisztériumi intézményrendszerbe. Pedig mondhatta volna azt is: Na és?

2007 májusában fogadta el az Európai Bizottság az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, ami lényegében ma is meghatározza a fejlesztéspolitika irányát  - a 2010-es kormányváltáskor beharangozott nagy fordulat, az Új Széchenyi Terv alig lett több, nem is lehetett, mint optikai tuning és némi „fejezeteken belüli átcsoportosítás”. Az ÚMFT a 2007-2013 közti időszakra összesen mintegy 29 milliárd euró elköltését irányozza elő, ez nagyjából a magyar költségvetés főösszegének a fele.

Az uniós pályázatok adatbázisáért perelünk - nem jelent meg a bíróságon az NFÜ

Az alperes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogi képviselője nélkül zajlott pénteken, a Fővárosi Törvényszéken az EMIR adatkezelő rendszer ügyében indított közérdekű adatigényléses perünk első tárgyalása. Vajon a jogi osztályon már meg is kezdődött az NFÜ lebontása? Tovább a teljes cikkre.

Az összeg nagyságát és a közpénzek elköltésének hazai gyakorlatát nézve meglepően kevés botrány robbant ki az uniós források elosztásában kulcsszerepet játszó szervezet, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség körül. Pedig egy 2011-es kutatás eredménye szerint a közbeszerzési piac szereplőinek becslése szerint a nagy értékű közbeszerzések 85 százaléka „fertőzött”, de a Simicskáról, Nyergesről, a Közgépről és az uniós források megcsapolásáról szóló, lassan kisebb könyvtárnyi tényfeltáró riport dacára sem hallani konkrét büntetőeljárásokról.

Ez még akkor is meglepő, ha más kutatások ennél alacsonyabb, vagy kevésbé egyértelműen kimutatható korrupciós fertőzöttségről tudósítanak. Bizonyos szakértői vélemények szerint a korrupciós bűncselekmények egy ezrelékére derül fény, és az OLAF, az Európai Bizottság Csalás Elleni Hivatala is csak egyszer indított vizsgálatot Magyarországon: a keszthelyi főtér-rekonstrukcióval kapcsolatban kutakodtak, mivel a 2 milliárd forint értékű projektet az egyedül induló konzorcium nyerte. 

EU-támogatásból sem fenntartható a Galgahévízi ökofalu from atlatszo.hu on Vimeo.

Hogy mi ennek a sajátos ellentmondásnak a magyarázata, azt egyelőre nem tudni: talán csak annyi, hogy még lopásban is valahol a középmezőny szabad szemmel alig látható alsó harmadában tanyázunk. Igaz, hogy nem vagyunk egy Bulgária, de lassan arról is le kell szoknunk hogy a szlovákokkal mérjük össze magunkat, az NFÜ teljesítménye pedig belesimul a hazai mezőnybe.

Az ÚMFT két alapvető prioritás köré csoportosította a fejlesztési célokat: az egyik a foglalkoztatás bővítése, a másik a tartós növekedés feltételeinek biztosítása volt. E célok eléréséhez hat területre összpontosította a fejlesztési forrásokat: a konkrét pénzköltés az ún. operatív programok (Társadalmi Megújulás Operatív Program [TÁMOP], Gazdaságfejlesztési Operatív Program [GOP] sat.) keretén belül zajlott. Szakértők szerint a fejlesztéspolitika intézményrendszerének ezen a szintjén jelentek meg a komolyabb korrupciós kockázatok, időben pedig a második nemzeti fejlesztési terv, vagyis az ÚMFT tervezése és indulása idején bukkantak föl a „táskás emberek” az uniós fejlesztési pénzek körül. Erre az időre tehető a politikai pártok benyomulása is az uniós fejlesztési források elosztási rendszerébe.

A szoci kormányzás delelőjére kialakult a rendszer és a metódus. Nagyjából mindenki tudta (vagy megtudhatta, ha akarta) hogy kik azok a kapuőrök, akiken keresztül manipulálhatók egy adott pályázati kiírás feltételei. Ez a nagypályás játékosok világa volt, alsóbb szinteken azt lehetett megtudni, hogy kik azok a pályázatírók vagy pályázatíró cégek, akiket célszerű megtalálni hogy garantált legyen a siker. A leosztás arányai is nagyjából stabilak voltak, néhány kisebb-nagyobb konfliktustól eltekintve a rendszer mindenki megelégedésére működött. És bár senkinek nincs és nem is volt modernizációs robbanás élménye, a sok szökőkút és a műkőgyártás felvirágzása mellett (számos kistérségi településen egyetlen ipari tevékenységként a térkőgyártást favorizálták a helyi vezetők) komoly fejlődés zajlott le például a közoktatásban is. Az megint magyar sajátosság, hogy az uniós fejlesztési pénzek működési, tehát nyilvánvalóan nem fejlesztési célú felhasználásának gyakorlata is ekkor vált általánossá.

EU-pénzek: 46 millió forintért betonozták le a Rácskai-barlangot from atlatszo.hu on Vimeo.

A kormányváltás után néhány hónapig tartotta magát a meggyőződés, hogy a fejlesztési területekről nem fogják kirugdosni a szocik embereit, mert a Fidesz káderei egyrészt nem értenek ehhez, másrészt se kapcsolataik, se tapasztalataik nincsenek. A józan többség számára már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a tündérmeséből komoly fejlesztési források nem várhatók, jelentős pénzeket csak az uniós finanszírozású projektekből lehet kinyerni. Logikus lépés volt tehát az Irányító Hatóságok vezetőit a helyükön hagyni, és csak a stratégiai pontokat megszállni a legbelső üzleti kör magas rangú katonáival.

2004-ben döntött úgy az akkori politikai többség, hogy nem a minisztériumokon belül, hanem külön szervezetekben hozza létre az uniós fejlesztések intézményrendszerét. Ez a döntés teljesen logikus volt abban az országban, ahol még az egészen alacsony beosztású minisztériumi tisztviselők kinevezése is gyakran miniszteri szinten, vagy éppen politikai alkuk eredményeképp dől el. Mára a helyzet talán annyiban változott, hogy a teljes magyar közintézmény-rendszer zsákmányterületté vált, ezért a mostani koncepcióváltás következtében a minisztériumok szőröstül-bőröstül le fogják nyelni az uniós fejlesztéseket. Rövid távon ez talán eredményezheti a pénzköltés ütemének fokozását, de az intézményrendszer maradék függetlenségének felszámolása tovább csökkenti a döntési folyamatok transzparenciáját, és valós fejlesztéspolitikát, modernizációs fordulatot biztosan nem hoz továbbra sem. Előreláthatóan csak az egy politikusra jutó szökőkútavatások számát fogja érdemben megnövelni.